MOL csapat Vívás Blog

Kínán és az oroszokon át vezet az út Londonba

2011.10.13. 12:09 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Pénteken rendezik a Cataniában zajló vívó világbajnokságon a kardcsapatok küzdelmeit. A magyar együttesnek létszükségletű, hogy minél jobban szerepeljen, hiszen a mieink nem állnak túl jól az olimpiai kvalifikációért vívott harcban. A biztosnak tűnő londoni részvételért legalább a legjobb négybe kellene jutni. 

Ugyanakkor a vb dupla szorzójú versenynek számít, ezért egy itteni kiemelkedő szereplés közelebb viheti a magyar csapatot Londonhoz. A vívók kvalifikációs sorozata 2012 márciusának végén zárul, de a vb-n szerzett pontok jelentősen befolyásolják a majdani sorrendeket. 

Egyéniben – csak úgy, mint idén szinte az összes versenyen – Szilágyi Áron teljesített a legjobban Hatodik helyen végzett, miután negyeddöntőben kikapott a 2009-ben világbajnok, tavaly ezüstérmes, és idén is a második helyen záró német Limbachtól. 

"Azt mondtam a világbajnokság előtt, hogy éremért jövök, de már akkor sem leszek csalódott, ha az első nyolc közé bekerülök. Ha figyelembe vesszük, hogy attól a Limbachtól kaptam ki a negyeddöntőben, aki tavalyelőtt első, tavaly pedig második volt, nekem meg általában nehezen megy ellene, akkor még inkább azt mondhatom, hogy nem vagyok csalódott” – értékelte saját teljesítményét Áron, aki akár már az olimpián visszavágna „mumusának”. 

A többi magyar sajnos nem szerepelt ilyen jól, hiszen Nemcsik Zsolt a 21., Decsi Tamás a 48., míg Lontay Balázs 50. lett. Egyéniben szilágyi részvétele biztosnak tűnik az ötkarikás játékokon, de a többiek csak akkor indulhatnak egyéniben, ha a csapatnak sikerül kiharcolnia a részvételt. Külön motiváció lehet a számukra, hogy a négy évvel későbbi brazíliai olimpián a férfi kardozóknál nem rendeznek csapatversenyt. 

A csapatversenyben a magyarok Kínával kezdenek és az egyéni eredmények tükrében mondhatjuk, hogy ki-ki meccs lesz, hiszen a négy ázsiai vívó közül a legjobb Wang Csing Cse – akit éppen Szilágyi búcsúztatott - a 25. helyen végzett, Zhong Man a 30., Jiang Ke Lu a 38., míg a legesélyesebbnek tartott Liu Xiao a 46. lett. 

Ha azonban azt nézzük, hogy közülük senki nem jutott még a legjobb 16 közé sem, akkor egyértelműen esélyesebb a magyar négyes. A kínaiak után azonban már jóval nehezebb ellenfél következik, Oroszország. Közülük viszont mind a négyen a legjobb 16-ig jutottak, igaz onnan csak a végül 8. helyen záró Resetnyikov tudott tovább lépni. 

Azonban Yakovenko 9,. Kovaljev 10., és a korábban Lontay Balázst búcsúztató Pavel Bikov 14. helye tiszteletet parancsoló. Ha ez esetleg még nem elég, akkor vegyük hozzá, hogy az oroszok a 2010-es vb-n elsők lettek, míg a magyar csapat a tavaly a 10. helyen végzett. 

Ennek ellenére nem kell megijedni tőlük, hiszen a férfi kard mindig is magyar számnak számított, és 2007-ben se mi voltunk az esélyesek, végül mégis magyar aranyérem született. A döntőben éppen az oroszokat verte a 17 esztendős Szilágyi Áronnal felálló magyar csapat.

Benini és kínai ellen kezd Szilágyi a vb-n

2011.10.11. 09:23 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron jelenleg Cataniában a vívó világbajnokságon vesz részt. A magyar klasszis kiemelt volt, így a selejtezőben nem kellett vívnia. Ennek ellenére ott volt, és mint elmondta, a helyszín tökéletes feltételeket biztosít a versenyzéshez. 

Áron szerint ugyanez mondható el a szállásról is, hiszen a környezet kiváló, 50 méterre a tenger, nagyon szép hotelben laknak, és a verseny is csak 500 méterre van a szálláshelytől. Szerencsére sikerélménnyel kezdődött a kardozóknak a vb, hiszen a csapat másik 3 tagja is túl van már a selejtező napon, és mindhárman csatlakoztak hozzá a 64-es táblán. 

„Az én első ellenfelem kedden a benini Apithy lesz, az érdekesség az, hogy ő annak a francia Apithy-nek az öccse, akit Athénban világkupán az elődöntőben megvertem illetve akitől az Eb-n szintén az elődöntőben kikaptam” – mondta első ellenfeléről Áron. 

Utána a kínai Wang és a japán Miyayama győztese következik (a korábbi eredmények alapján valószínűleg a kínai). A magyar kardozó úgy véli ezt a két asszót magabiztosan kell hoznia, hiszen egyiküktől sem kapott még ki egyéni versenyen. 

„A nyolcaddöntőben papírforma szerint a kétszeres csapat olimpiai bajnok francia Pillet kellene, hogy jöjjön. Az biztosan kemény meccs lesz, ha bekövetkezik” – mondta a további esélyekről. 

Áron úgy véli a formja megfelelő, folyamatosan edzésben van, vasárnap is mesterével, Somlai Bélával iskoláztak. A hétfői nap a pihenésé és regenerálódásé, utána jöhet a verseny.

 

Ez a válogatott kész arra, hogy sikeres legyen a vb-n

2011.10.06. 15:15 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Vasárnap az olaszországi Cataniában kezdődik a vívó világbajnokság, a szakág idei legrangosabb versenye. Kiemelkedő eredmény a magyaroktól a hagyományokhoz híven férfi és női párbajtőrben, valamint férfi kardban és női tőrben várható a Szicílián megrendezendő viadalon. 

A sportág szerdai sajtótájékoztatóján az egyes fegyvernemek szakmai vezetői kihangsúlyozták, ezúttal a vívók az olimpiai részvétel kiharcolásához szükséges, emelt szintű pontokért is küzdenek. A kvalifikációs időszak 2012 márciusának végén zárul, de a vb-n elért eredmények jelentősen befolyásolják majd a ranglistákat.

Kovács Tamás, a kardozók kapitánya elmondta, amióta átvette az irányítást (februártól), az elvégzett munka mennyiségében és minőségében, taktikában, fizikai képzésben és tudományos háttérmunkában is előrelépett a keret. 

"Kemény, intenzív munkát végzett a keret minden tagja. Ez a férfi válogatott készen áll arra, hogy a vb-n sikerrel szerepeljen" – mondta a szakember. Esetükben a siker azt jelentené, hogy a csapat a legjobb négy közé jut, ezzel életben tartaná az olimpiai indulás esélyeit. 

„Akkor sincs nagy baj, ha az ötödik, hatodik, hetedik helyen végez a csapat, ebben az esetben viszont a hátralévő Világkupa viadalok közül egyet feltétlenül meg kell nyerni – mondta Kovács. 

A női csapattal kapcsolatban elmondta, a válogatott tagjai iskolába járnak, így ők nem tudták elvégezni ugyanazt a munkát, mint a férfiak, egyúttal beszélt arról is, hogy ő személy szerint nem is akart női csapatot kivinni a világbajnokságra, nehogy beleszaladjanak egy olyan pofonba, mint az idei Európa-bajnokságon, melyen várakozáson alul szerepeltek. 

"Ha csapatot akarunk építeni, akkor körültekintően kell eljárni, meg kell keresni azokat a versenyeket, melyeket meg tudnak nyerni a lányok, hogy aztán az önbizalom növekedésével nagyobb feladatok következhessenek" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel együtt elfogadja az elnökség döntését, így indul női csapat a vb-n. 

Kovács szerint a férfiaknál az idén remeklő Szilágyi Árontól várható elsősorban kiemelkedő eredmény, ami bármilyen színű érem is lehet. Szilágyi a világranglistán elfoglalt helye alapján nem vív a selejtezőben, így csak a legjobb 64 között kapcsolódik be a küzdelmekbe. 

„Azt nem tudom, hogy kivel vívok először, de ha a kiemeltek mennek tovább a folytatásban, akkor a legjobb nyolc közé kerülésért valószínűleg egy olasz versenyző ellen lépek pástra. Nem is foglalkozom még vele, egyelőre csak abban bízom, hogy magyar riválissal minél később találkozom” – mondta Szilágyi, akinek nincsenek rossz emlékei a világbajnokságokról, hiszen élete első vb-jéről (2007-ben) aranyéremmel tért haza. 

Áront nem nyomasztja, hogy ő az elsőszámú favorit, 21 éves kora ellenére már tartja magát annyira profinak, hogy ezek a dolgok nem befolyásolják versenyzés közben. Nem tartja elképzelhetetlennek a kapitány által elvárt 1-4 hely valamelyikének megszerzését, ugyanakkor tisztában van vele, az olaszokat otthon nehéz lesz megverni. 

Ezt nem is csak a vívótudásuk, de a hisztijük, és a bírók által támogatott „hazai pálya” is a kezükre játszhat. A magyar csapat a legjobb 16 között Kínával kezd, majd a legjobb négy közé kerülésért az oroszok jöhetnek.   

A világbajnokságra utazó magyar vívóválogatottban hat újonc is helyet kapott. Köztük a MOL tehetségprogram által támogatott 16 esztendős kardozó Márton Anna, akinek ez lesz az első felnőtt világversenye. 

A vb-csapat:

férfiak:
kard: Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs                                 párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Szényi Péter
tőr: Szabados Gábor, Gátai Róbert, Szabados Kristóf, Széki Bence   

nők:
kard: Benkó Réka, Márton Anna, Várhelyi Kata, Damu Dóra
párbajtőr: Szász Emese, Takács Emese, Antal Edina, Békefi Edina                              tőr: Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanni

 

Szilágyi Áron friss bajnokként utazhat a vb-re

2011.09.28. 12:10 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Hétvégén rendezték a kardozók egyéni országos bajnokságát a MOL Kupáért, mely a férfiaknál Szilágyi Áron sikerével zárult. A fiatal sportoló egész napos remek szereplés után állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 

Az országos bajnokság megrendezésének előrehozatalát - hagyományosan decemberben zajlanak az ob küzdelmei - Kovács Tamás, a fegyvernem szövetségi kapitánya szorgalmazta, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson az októberi világbajnokságra készülő válogatottaknak. 

A szakember elégedett is lehetett, hiszen a világbajnoki keret valamennyi tagja legalább a legjobb nyolcig jutott. Ott aztán már a sorsolás kiszámíthatatlansága miatt egymással is szembe kerültek. Nemcsik Zsoltot a legjobb nyolc, Decsi Tamást pedig az elődöntőben búcsúztatta Áron. 

„Tatáról, szinte „menetből” mentünk az ob-ra, elég fáradtak is voltunk. De kellett ez a verseny, hogy éles helyzetben is kipróbálhassuk magunkat. Úgy vélem a világbajnoki keret tagjai valamennyien jó teljesítményt nyújtottak, már csak a finomítás van hátra” – értékelte a bajnokságot Áron. 

A hét elején a keret tagjai Velencén egy wellness szállóban aktív pihenéssel töltik az időt, ami csak napi egy edzést jelent. A hét második felében azonban már visszatér az elmúlt hetek napirendje, azaz napi két edzés lesz a programban. 

„Az elmúlt hetekben annyit vívtunk egymással, hogy tudtuk, a bajnokságon nem a vívótudás és nem is a napi forma fog dönteni, hanem, hogy a másik milyen akcióval rukkol elő és azt miképp tudjuk lereagálni” – mondta a friss bajnok. 

A döntőben sokáig fej-fej mellett haladtak Gáll Csabával, végül azonban Áron rutinja a saját javára fordította a meccset. „Nehezen birkóztam meg Csabival. Nagyon agresszívan jön előre és ellene már az első pillanatban tudni kell, hogy mit akarok csinálni. 10-10-ig együtt mentünk, ott sikerült négy ponttal ellépnem, úgy érzem ekkor tört meg, és végül megnyertem az összecsapást”. 

Áron a bajnoki győzelem után egy szűkebb baráti társaságban ünnepelt, de ez csak egy szolid összejövetel volt, az igazi ünneplést az októberi világbajnokság után akarja. Tisztában van vele, ahhoz azonban mindenkinek erőn felül kell teljesíteni Cataniában. 

„A nyolc közé jutásért a kínaiakkal, majd siker esetén az elődöntőért az oroszokkal kell vívnunk. Számos videós elemzést megnéztünk már róluk, és nagyon bízunk benne, hogy sikerül a legjobb négy közé jutnunk” – mondta Áron. 

A vb-n létfontosságú lenne a csapat jó szereplése, ugyanis a hátralévő időben már nem sok verseny áll a rendelkezésükre, hogy kiharcolják az olimpiai részvételt. Egy kiemelkedő vb-szereplés viszont kellő lökést adhatna a London felé vezető úton.

Kard egyéni ob a MOL Kupáért, eredmények:

elődöntő:

Gáll Csaba (GEAC) - Gémesi Bence (GEAC) 15-6Szilágyi Áron (Vasas) - Decsi Tamás (Kertvárosi VSE) 15-10

döntő:

Szilágyi-Gáll 15-12

Végeredmény: 1. Szilágyi, 2. Gáll, 3. Gémesi és Decsi

Pazar helyen lesznek az olimpiai vívószámok

2011.09.22. 09:05 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron jelenleg Tatán edzőtáborozik, és minden erejével az októberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készül. A magyar kardozó és csapattársai számára így a hétvégi országos bajnokság is csak amolyan erőfelmérő lesz a vb-felkészülés közben. 

A kétszeres világbajnok jelenleg hetedik a világranglistán, így szinte biztos olimpiai résztvevőnek tekinthető. Ezzel szemben a csapatnak a cataniai vb-n és az azt követő versenyeken is bravúrokra van szüksége, hogy ott legyen jövőre Londonban. 

Londonban, de pontosan hol? A XXX. Olimpiai Játékokat 2012. július 27. és augusztus 12. között rendezik, és az angol főváros lesz az első olyan helyszín, amely harmadszor adhat otthont a világ legrangosabb sporteseményének. Ezt megelőzően 1908-ban és a második világháborút követően 1948 rendeztek itt ötkarikás játékokat. 

London egyébként 2005-ben Szingapúrban, a Nemzetközi Olimpiai bizottság 117. ülésén nyerte el a rendezés jogát, a négyfordulós szavazás során megelőzve Moszkvát, New Yorkot, Madridot és Párizst. 

A szervezők tervei szerint a 26 olimpiai sportágat, 34 helyszínen rendezik meg. A versenyekre 10 000 sportolót, 20 000 sajtó illetve médiamunkást, illetve kilencmillió szurkolót várnak. 

A 2012-es játékoknak helyt adó Olimpiai Park London keleti részén a Lea-völgyben lesz, amely ezt megelőzően kihasználatlan terület volt. Az átalakítások következtében azonban a szervezők a legnagyobb európai parkot hozták létre. 

A 80 000 néző befogadására alkalmas olimpiai stadionban megrendezendő versenyek mellett a legtöbb sportágnak – így a vívásnak is a London City Airport közelében a kelet-londoni Royal Victoria Docknál található ExCeL London, a nemzetközi kiállítás és konferencia központ ad helyt. 

Itt rendezik többek között valamennyi vívószámot és az ökölvívás, birkózás, cselgáncs, súlyemelés, asztalitenisz és a taekwando küzdelmeit. (Ugyancsak itt lesznek a paralimpia boccia, asztalitenisz, cselgáncs, súlyemelő, kerekesszékes vívás és ülő röplabda küzdelmei.)

Összesen nyolcvan aranyérem talál gazdára az ExCeL Londonban, amely a város egyik legnagyobb nemzetközi és konferenciaközpontja, ahol korábban már számos nagyszabású konferenciát, kiállítást rendeztek. A lenyűgöző, vízpart helyen található központ London centrumától könnyen megközelíthető, és a repülőtér is mindössze öt percre található. 

A rendezvényközponton belül számos étterem és bár is található, de aki nem akar sokat utazni annak szállást is lehet itt biztosítani. Ugyanakkor London ad a hagyományokra is, hiszen a tervek szerint olyan jól ismert helyszíneken is lesznek olimpiai versenyek, mint a Hyde Park, vagy a Horse Guards Parade.

 

süti beállítások módosítása