MOL csapat Vívás Blog

A kapitány szerint jelenleg nincsenek klasszisaink

2011.11.08. 15:06 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Az októberben tartott Országos Edzői Kongresszus zárónapján Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára kiemelte, pekinginél jobb londoni olimpiai szereplésében reménykedik. Ugyanakkor hozzátette, tudja jól, hogy egy sportoló szempontjából már az ötkarikás részvétel is óriási teljesítménynek számít. 

Ugyanitt Kovács Tamás, a kardvívók szövetségi kapitánya elmondta, a vívószövetség 13 londoni résztvevővel és négy éremmel számol, személy szerint azonban úgy látja, hogy nyolc-tíz kvótára és két-három éremre van esély. Emlékeztetett rá, hogy jelenleg kilenc - valamint két tartalék - vívó szerepel kvalifikáló helyen. 

A kapitány szerint a magyar vívósportnak a korábbi évekkel, évtizedekkel ellentétben most nincsenek igazi klasszisai, most senkire sem tudják azt mondani, hogy minimum érmet fog szerezni. (Ez alól talán csak Szilágyi Áron kivétel, aki az idei versenyeken rendre a legeredményesebb magyar volt a kardozóknál.) 

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján egyébként a szövetséghez hasonlóan 11-13 résztvevővel számolnak, az érmek tekintetében azonban van egy kisebb differencia, hiszen ott három éremmel - köztük egy arannyal – és 18-23 olimpiai ponttal számolnak. 

Véleménye szerint a sikeres szerepléshez - és a jövőbeni fejlődéshez - elengedhetetlen az összefogás, a szakmai megújulás, azon belül a jelenlegi szakmai irányítási struktúra megváltoztatása, és nem utolsósorban a sportdiplomácia megerősítése. 

Az olimpiai szereplést tekintve a vívás napjainkig Magyarország legeredményesebb sportága, amely azonban 2008-ban az elmúlt 100 év legrosszabb ötkarikás, idén pedig minden idők leggyengébb világbajnoki szereplését produkálta. A szövetségi kapitány szerint a gyengébb szereplésnek az alulfinanszírozottság mellett több oka is van. 

Ilyen többek között, hogy az elmúlt fél évszázadban drasztikusan visszaesett a szakosztályok száma, a hazai vívásoktatás mára konzervatívvá vált, az edzői gárda elfáradt és nincs megfelelő utánpótlása. Ennek legfőbb oka, hogy jelenleg sok tréner dolgozik külföldön. Ez lehetne akár elismerés is, de sajnos munkájukkal más nemzetek vívóit, így éppen a magyarok ellenfeleit segítik. 

Kovács a legnagyobb problémának ugyanakkor azt nevezte, hogy a sportág és annak vezetése nem nézett szembe a gyenge pekingi szerepléssel. 

A kapitány ugyanakkor biztatónak értékelte az utánpótlás helyzetét, amelynek képviselői 2005-ben három, idén pedig már 24 éremmel tértek haza a korosztályos Európa- és világbajnokságokról. Nagy kérdésnek nevezte ugyanakkor, hogy e tehetséges fiatalok folytatják-e a vívást felnőtt korukban is, vagy az történik, amit a statisztikák mutatnak, hogy a nagy tehetségnek induló sportolók fele „eltűnik” útközben.

 

Szilágyi Áron: A franciákat és az ukránokat kell magunk mögött tartani

2011.10.31. 09:37 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron két hatodik hellyel zárta a cataniai vívó világbajnokságot. Egyéniben ez volt a legjobb magyar eredmény a kardozók között, míg csapatban csak az oroszok elleni elveszített negyeddöntő után legyőzték az ukránokat, majd az 5. helyért kikaptak a románoktól. (Az oroszok megvédték vb-címüket.) 

Áron egyéni indulása szinte biztosra vezető a londoni olimpián, a csapat szereplésére azonban még kétséges. Az egyéves selejtezős periódus március végén zárul. Ezen időszak alatt a kijelölt Világkupa-versenyeken, illetve Grand Prix-viadalokon, valamint az idei Európa- és világbajnokságon lehet vagy lehetett pontokat gyűjteni. 

Az ötkarikás mezőnyök - alapvetően - a ranglisták alapján állnak majd össze. Ebből a szempontból volt fontos az eredményes vb-szereplés, mert egyéniben két és félszeres, csapatban pedig kétszeres szorzóval kerülnek bele a Cataniában kiérdemelt pontok az összesítésbe. 

„A legfontosabb, hogy a hátralévő Grand Prix versenyeken a franciák és az ukránok előtt tudjuk tartani magunkat. Előbbiek előtt 4, utóbbiak előtt pedig 15 ponttal vezetünk. Szerencsére a vb-n a franciák hamar kiestek, az ukránokat pedig éppen mi vertük meg a helyosztón. Az olimpiai részvétel a hátralévő két csapat világkupa versenyen fog eldőlni” – összegzett röviden a 21 esztendős magyar klasszis.

A férfi kardcsapat megőrizte esélyét a kvótaszerzésre azzal, hogy hatodik lett. Ugyanakkor az ellenfelek eredményének függvényében kiszorulhatnak a londoni mezőnyből, noha - azzal számolva, hogy afrikai csapat nem indulhat majd az olimpián - pillanatnyilag éppen kvótaszerzők. 

„Szerencsére nálunk tiszták a kvalifikációs szabályok, így nem lehet senkinek kiskapukat keresnie. Afrikai csapat csak akkor kerülhet elénk, ha a két világkupa versenyen bejut a legjobb 16 közé. Erre talán csak Egyiptomnak van esélye, de ők lehet, hogy el se utaznak ezekre a versenyekre” – mondta az esélyekről Áron. 

Csapatban a lista első négy helyezettje automatikusan résztvevő, hozzájuk csatlakozik zónánként egy, a legelőkelőbb helyen álló alakulat. Amennyiben férfi kardban afrikai együttes nem kerül az első 16 közé, a kontinens nem indíthat csapatot az olimpián, Európa viszont legerősebbként hatot is. 

Az orosz, olasz, német román négyes már nagyon ellépett a mezőnytől, és jelenleg úgy tűnik, a fehéroroszokat sem tudjuk behozni. Így a hatodik hely megőrzése lehet a legfőbb cél, ami olimpiai kvalifikációt jelenthet. 

A kardozók a világbajnokság után megérdemelt pihenőjüket töltik, legközelebbi versenyük a decemberi csapat Országos Bajnokság, melyen a Vasas – Áronnal a soraiban - címvédőként indul. A világranglistán legelőkelőbb helyen álló magyar klasszis azonban ez idő alatt sem pihen, hiszen az edzőtáborok miatt kiesett időszakot igyekszik bepótolni az egyetemen.

 

„Nagyon sok csalás volt a vívó vb-n”

2011.10.28. 09:15 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A nemrég véget ért vívó világbajnokságot a magyar csapat egy ezüstéremmel zárta. Az olaszországi viadal után azonban a nemzetközi sajtó is arról cikkezett, hogy szinte minden szakágban botrányos volt a bíráskodás. 

Erről panaszkodtak a magyar kardozók is, akik csapatban a hatodik helyen végeztek. (Egyéniben Szilágyi Áron a legjobb magyarként szintén hatodik lett.) Áron elismerte, hogy az oroszok jobbak voltak a negyeddöntőben, de számos „furcsa” bírói ítélet is segítette őket, így többek között egyértelmű találatoknál is ők kapták a pontot. 

„Így volt, nagyon sok nyilvánvaló csalás volt a vb-n. Nem csak a kardozóknál, de tőrben is elég jelentős nyomást gyakorolt a bírókra az orosz vonal, amely jelenleg irányítja a sportágat” – mondta Kaposvári Zsolt kardbíró, akit tavaly a vb, idén a világ legjobbjának választottak saját területén. 

A sportember nem titkolja, régebben bizonyos nemzetek őt is megkeresték, hogy esetleg nézzen el egy-egy tust, de miután ezt visszautasította, a világbajnokságon azoknak a nemzeteknek egy asszót sem vezetett. 

„Jelenleg nagyon tisztázatlan a sportág. Nem kell nagyon messzire menni, ha összefüggéseket keresünk. Ha egy fehérorosz bíró vezet egy orosz vívónak, nem is lehet kétséges a meccs kimenetele. (Én voltam a videó bíró, többször meg akartam változtatni a döntését, de agresszíven visszautasította.) Régebben engem is próbáltak befolyásolni, de miután visszautasítottam őket, már tudják, hogy nem csalok” – mondta Kaposvári. 

Hogy mennyit vesztett ezzel, azt jól mutatja, hogy júliusban hiába választották a világ legjobb zsűrijének, a mostani vb-n egy bolgár zsűrít szavazott meg az orosz vezetés alatt álló nemzetközi szövetség a vb legjobbjának. (A díjjal mellesleg 5000 euró is jár. . .) Miközben Kaposvári úgy vezette le a vb-t, hogy egyik meccse után sem reklamált nála senki. 

„Megtehetném, hogy írok egy hivatalos levelet, de tudom jól, hogy a kukában kötne ki, és csak magamat „ásnám el”, hiszen ami jelenleg zajlik, azzal teljesen tisztában vannak a sportág vezérkarában is”. 

Az elismert sportember - aki korábban maga is vívó volt – úgy véli, sok nemzet fogja nemtetszését jelezni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a vb-n látott bíráskodás miatt. Ez elsősorban annak köszöntető, hogy a mostani viadal olimpiai kvalifikációs világbajnokság volt. 

Véleménye szerint nemzetközi szinten is elég negatív következménye lesz a mostani bíráskodásnak, mert mostanra már nem csak a kisebb országokkal szemben, hanem olyan nagyhatalmak, mint Kína és az Egyesült Államok ellen is látványosan csaltak. 

„Őszintén mondom, egyszerűen minden rossz volt ezen a vb-n. Még úgy is, hogy az olaszok – akik régebben szintén sokszor nyúltak bele egy-egy meccs kimenetelébe – ezúttal nem vettek részt az orosz, ukrán, belorusz összefonódású csalásokban” – mondta Kaposvári.

 

Közelebb az olimpiához a férfi kard-válogatott

2011.10.19. 15:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron két hatodik hellyel zárta a vasárnap véget ért vívó világbajnokságot. A fiatal magyar kardozót egyesben a német Limbach, csapatban pedig a címvédő oroszok búcsúztatták a legjobb nyolc között. 

„Az egyéni verseny hasonlóképen alakult, mint tavaly akkor is éremért mentem, és ahogy akkor, úgy most sem sikerült, ugyanúgy Limbach ellen maradtam alul a negyeddöntőben. Így nem meglepő, hogy ugyanazok az érzések kavarognak bennem, de nem vagyok szomorú” – adott hangulatjelentést a vb után két nappal Áron. 

Szomorkodásra nem is nagyon lehet oka, bár a vb előtt úgy fogalmazott éremért utazik Szicíliába, így is a legjobb magyarként zárt és egyéniben a jövő nyári olimpiai részvétele szinte biztosra vehető. 

„Az a baj Limbach-al, hogy nem egy vívóról van szó, aki ellen nem megy, hanem egy nagyon jó vívóról. Nem véletlenül volt az utolsó három vb-n mindig érmes. Magas, agresszív kardozó, akinek az akcióit nem mindig preferálja a zsűri” – mondta legyőzőjéről Áron. 

Ugyanakkor ő sem legyőzhetetlen, hiszen Világkupán már sikerült a fiatal magyar kardozónak legyőznie. „Hogy ez később is minél többször így legyen, ahhoz tovább kell fejlődnöm - taktikailag lábmunkában, koncentrációban -, hogy még összetettebb legyen a vívásom” – adta meg a győzelem kulcsát a 21 esztendős klasszis. 

A csapatversenyben az oroszok elleni találkozóig minden simán ment, ott azonban több „furcsa” bírói ítélet is volt. Szakemberek szerint is a mieink adták a több tust, de a vezető bíró szinte minden kétes – és sokszor egyértelmű – találatnál is az oroszoknak adta a pontot. 

„Elég szerencsétlenül alakult az a meccs, sokszor nem értettem milyen találatokat ad meg a zsűri az ellenfélnek” – mondta erről sportszerűen Áron, aki 2007-ben éppen az oroszok klasszisa Pozdnyakov elleni győzelmével szerzett világbajnoki címet a magyar csapatnak. 

Ennek köszönhetően a rivális hamar meglépett és a folytatásban a magyar csapatnak esélye sem volt a felzárkózásra. „Ezt követően a helyosztón az ukránok ellen nagyon jól vívtunk, az a győzelem még nagyon sokat jelenthet az olimpiai kvalifikációért zajló harcban. Szerencsére a franciák hamar kikaptak az amerikaiaktól, még a legjobb nyolc közé se jutottak, így őket is magunk mögött tudtuk tartani” – mondta Áron a csapat olimpiai részvételének esélyeiről. 

Az egyéves selejtezős periódus március végén zárul. Ezen időszak alatt a kijelölt Világkupa-versenyeken, illetve Grand Prix-viadalokon, valamint az idei Európa- és világbajnokságon lehet vagy lehetett pontokat gyűjteni, és az ötkarikás mezőnyök - alapvetően - a ranglisták alapján állnak majd össze. 

Csapatban a lista első négy helyezettje automatikusan résztvevő, hozzájuk csatlakozik zónánként egy, a legelőkelőbb helyen álló alakulat. Amennyiben férfi kardban afrikai együttes nem kerül az első 16 közé, a kontinens nem indíthat csapatot az olimpián, Európa viszont legerősebbként esetleg hatot is. 

A magyar együttes jelenleg a 8., de előttünk áll Dél-Korea és az Egyesült Államok is. Ha őket – mint más földrész képviselőit – kivesszük, így hatodik a magyar csapat. Annak reálisan nézve kevés az esélye, hogy afrikai csapat a legjobb 16 közé kerüljön, így a hátralévő időben „csak” a franciákat és az ukránokat kell mögöttünk tartani, hogy kardcsapatunk ott legyen Londonban.

 

A kardozókat a kitört Etna sem tántorítja vissza

2011.10.14. 09:07 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron legjobb magyarként a hatodik helyen végzett az olaszországi vívó világbajnokság kardozóinak egyéni versenyében. Előzetesen érmet szeretett volna, de mint elmondta, így se csalódott. 

„Az egyéni verseny lement, és ugyanúgy, mint tavaly egy hatodik helyezést hozott számomra. Ezzel nem egészen lehetek elégedett, de nem is szomorkodom miatta. Szerettem volna érmet szerezni, viszont ahhoz a tavalyelőtti világbajnokot kellett volna megvernem, ami csakúgy, mint egy éve, most sem ment” – mondta Áron.  

Elismerte nem szeret a német Limbach ellen vívni, a stílusa és a magassága még mindig nagyon megzavarja. Az elmúlt két nap a pihenésről szólt. Csütörtökön elmentek megnézni Taorminát, a görög színházat és egyéb nevezetességeket.  

„Voltunk Catania belvárosában, átéreztük az igazi szicíliai hangulatot. Közben az Etna is kitört, de ez nem tántorít minket vissza attól, amiért idejöttünk. Volt egy rövid edzés, pénteken pedig levívjuk a csapatversenyt” – mondta a csapatverseny előtti felkészülés utolsó szakaszáról. 

A magyar csapat első ellenfele Ausztrália lesz a legjobb 32 között, majd a folytatásban a kínaiak jönnek. Áron úgy véli ezt a két meccset kötelező hozniuk, szerinte ezzel nem is lesz probléma.  

„A négy közé kerülésért a megjósolt oroszokkal kerülünk szembe, véleményem szerint ez lesz a legutóbbi világbajnok elleni összecsapás lesz igazi megmérettetés” – mondta Áron, aki 2007-ben élete első világbajnokságáról aranyéremmel tért haza.

süti beállítások módosítása