MOL csapat Vívás Blog

Verhetetlennek tartott ellenfeleket vert a Világkupán a kardcsapat

2012.02.24. 12:38 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Az elmúlt hétvégén Padovában rendezték a férfi kardozók Világkupa versenyét. Ezen egyéniben Nemcsik Zsolt szerepelt a legjobban, Szilágyi Áron – betegséggel küzdve – hamar búcsúzott. Sokkal fontosabb volt azonban a csapatverseny, hiszen az olimpiai kvótaszerzés szempontjából még hatalmas a harc a magyar és a francia csapat között.

A mieink a legjobb 16 között 45-36-ra verték a kínaiakat, a negyeddöntőben ugyan 45-35-re kikaptak az oroszoktól, majd két bravúros győzelemmel fejezték be a napot: előbb 45-36-ra nyertek a románok, végül 45-43-ra az olaszok ellen. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából leginkább az volt a kérdés, hogy a magyar csapathoz képest előrébb vagy hátrébb végeznek-e a franciák.

„Az egyéni verseny nem sikerült túl jól, de ezt betudhatom annak, hogy lázasan, arcüreggyulladással utaztam ki Olaszországba és a verseny reggelén voltam a legrosszabbul. Ez persze nem mentség, a kanadai ellenfelemet így is le kellett volna győznöm, hiszen tavaly többször is találkoztunk és mindig sima győzelem lett a vége” – mondta Áron az egyéni versenyen mutatott teljesítményéről.

Valahol még jó is volt, hogy hamar kiesett, hiszen az ő egyéni kvótája már meg van és így a csapatversenyre kipihenhette magát. Egész délután pihent, kúrálta magát - mágnes ágyon, bioptronos lámpával és fejfájás csillapítóval-, ennek köszönhetően másnapra nem volt hőemelkedése sem.

Rögtön egy kemény meccsel kezdtek a kínaiak ellen. Nagy volt a tét, hiszen ha nem győznek, elúszik az olimpiai kvalifikáció. Ennek megfelelően valamennyi vívó hatalmas koncentrációval lépett pástra és végig vezettek kezükben tartották a meccset

„Hiába vertük már őket a tavalyi vb-n és világkupán is, hiába győztek le minket régen, mindig oda kell rájuk figyelni. Másik szemünk a franciákon volt, akik az amerikaiak legyőzésével szintén simán jutottak a legjobb nyolc közé” – mondta Áron az ázsiaiak elleni összecsapásról.

Meglepetésre a franciák aztán a negyeddöntőben sem kaptak ki, és az olaszok „legyőzésével” bejutottak az elődöntőbe. Szakemberek szerint gyanúsan magabiztosan győztek, az elődöntőben viszont kikaptak a németektől, végül a bronzmeccsen is alulmaradtak, mégpedig az oroszokkal szemben. Negyedik helyük azt jelenti, hogy a legrosszabb eredményt kivéve, minimális különbséggel, két ponttal állnak a magyarok mögött.

„Nem akarok semmit mondani az olaszokra és a franciákra, de előbbiek olyan hibákat követtek el, miket a kezdők se szoktak. A franciák hírtelen jött jó formájára pedig jellemző, hogy a folytatásban a németektől és az oroszoktól is simán kikaptak” – mondta a nap legvitatottabb összecsapásáról a magyar klasszis. 

Előzetesen úgy tűnt, a magyar csapat a lehető legrosszabb „ágra került”, hiszen a románokkal és olaszokkal kellett az 5. helyért mérkőzni. Annak fényében, hogy két éve nem vertük meg őket, ez elég nehéznek tűnt.  

„A románokat a legjobb csapatukkal álltak ki, ennek ellenére a meccset végig kézben tartva megvertük őket, majd az olaszok – akik hírtelen ellenünk „megtanultak” vívni – ellen legjobbunkat nyújtva roppant fontos győzelmet arattunk” – mondta Áron, aki éppen az olimpiai és világbajnok Montano ellen vívta az utolsó asszót. 40-37-es magyar vezetésnél lépett pástra és sikerült megtartania az előnyt, így végül 45-43-ra nyert a magyar együttes.  

A magyar együttes így az ötödik helyen végzett. A biztos olimpiai részvételhez az utolsó, moszkvai Világkupa viadalon a franciák előtt kell végezni. 

Szilágyi Áron számára a világbajnok is csak egy ellenfél

2012.02.14. 06:56 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A kardvívó Szilágyi Áron folytatta tavalyi remeklését és az idei első Grand Prix versenyen Plovdivban a legjobb magyarként az ötödik helyen végzett. Pedig már az elutazás sem volt egyszerű! 

A fiatal magyar kardozó már az elindulás előtt aggodalmát fejezte ki, nehogy a Malév rossz anyagi helyzete vagy a zord időjárás miatt csússzon a járatuk. Mire eljött az utazás a Malév összeomlott, így gyorsan kellett keríteni egy másik társaságot, amelyik elviszi őket Bulgária második legnagyobb városába. 

Végül villámgyors szervezéssel, busszal Bécsbe mentek, majd onnan sikerült elrepülniük, de így is éjjel egy órára kerültek ágyba. Ez elsősorban a keret többi tagját érintette rosszul, hiszen nekik reggel már selejtezőben kellett vívniuk. 

„Ehhez jött hozzá, hogy Kovács Tamás szövetségi kapitány és Somlai Béla keretedző (az én edzőm is) megbetegedtek, így nem tudtak velünk utazni. Ráadásul Nemcsik Zsoltnak – aki Olaszországból érkezett – nem jött meg a felszerelése, és én adtam neki kölcsön, amire szüksége volt” – mondta Áron a kiutazás nehézségeiről. 

Azzal, hogy Áron edzője nem volt a helyszínen, borult a megszokott rituálé is, hiszen mindig vele melegít be, így viszont a többieket kellett megkérnie, hogy az asszók előtt tudjon kivel készülni. Ilyen előzmények után az ötödik hely megszerzése bravúrnak is nevezhető. 

Áront a legjobb 8 között a 2009-ben világbajnok, 2010-ben és a tavalyi vb-n ezüstérmet szerző német Nicolas Limbach állította meg, aki szinte a magyar sportoló „mumusának” is nevezhető, hiszen az elmúlt időszakban több versenyen is a jelentette a végállomást. 

„Annak ellenére, hogy a világ egyik legjobbja, és már többször is legyőzött, egyenlő értékű ellenfélként kezel, egyáltalán nem nagyképű, minden meccsét ugyanolyan komolyan veszi. Magyar edzője van Szabó Vilmos személyében, és már többször is voltam náluk közös felkészülésen. Így elég jól ismerjük egymást, és éppen ezért minden meccsünkön változást kell mutatnom” – mondta Áron riválisáról, akit az olimpián is az egyik legnagyobb esélyesnek tart. 

Ugyanakkor az eredmény jól mutatja Szilágyi fejlődését, hiszen amíg korábban akadtak egyoldalú összecsapásaik is, most szinte az utolsó pillanatig nyílt volt a küzdelem. Áron egyéni olimpiai részvétele biztosnak tekinthető, azonban a kardcsapatnak még nagy harcot kell érte vívnia. 

A férfi kardozók legjobbjai két hét múlva Padovában, majd márciusban a Gerevich-Kovács-Kárpáti viadal keretében itthon, illetve a kvalifikációs időszak vége előtt Moszkvában találkoznak, és ezeken a versenyeken lehet kiharcolni az ötkarikás játékokon való részvételt.

Szilágyi Áron a kalandos utazás után is remekelt a GP-n

2012.02.07. 18:17 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Legjobb magyarként Szilágyi Áron az ötödik helyen végzett a férfi kardozók plovdivi Grand Prix-versenyén. A magyar vívó - aki tavaly is ötödik volt Plovdivban - a 64-es táblán legyőzte a spanyol Fernando Casarest (15-14), az orosz Makszim Balokot (15-12), majd a fehérorosz Dmitrij Lapkeszt (15-11). 

A negyeddöntőben azonban 15-13-as vereséget szenvedett a 2009-ben világbajnok, 2010-ben és tavaly vb-ezüstérmes német Nicolas Limbachtól, aki később megnyerte a viadalt. A főtáblára további öt magyar került fel, de ők valamennyien az első fordulóban kikaptak. A londoni olimpián lesz csapatverseny is a férfi kardozók számára, így a magyaroknak elsősorban a válogatott kvótaszerzéséért érdemes küzdeniük.   

A magyar vívók számára már a kiutazás is egy külön kaland volt, hiszen a péntek reggeli indulás a Malév megszűnése miatt meghiúsult, így újra kellett tervezni az egész utat. Végül busszal Bécsbe, majd onnan repülővel jutottak el a célig, de így is éjjel egy óra volt mire ágyba kerültek. 

„Ez a verseny elsősorban azért volt roppant fontos számomra, mert elméletileg már kijutottam Londonba, de addig minél több pontot kellene szereznem, hiszen a ranglista pontok alapján, állítják fel a táblát majd az olimpián és nem mindegy, hogy kivel vívok az első-második körben. A verseny fontosságát jól mutatja, hogy mindenki ott volt a megmérettetésen, ilyen fontos versenyt nem hagy már ki senki” – mondta a GP jelentőségéről Áron. 

Önmagával szemben a minimális elvárása a legjobb nyolc közé jutás volt, és ez megvalósult, amivel a tavalyi eredményét hozta. Addigi legnehezebb meccse az első fordulóban volt, amikor a spanyol ellenfele már 14-12-re is vezetett, de szerencsére tudott újítani és megfordította az asszót. A legjobb nyolc között azonban ismét jött a német Limbach, aki a tavalyi világbajnoksághoz – és jó pár további versenyhez - hasonlóan a végállomást jelentette. 

„Megint Limbach ejtette ki, de ezúttal sokkal rózsásabb volt a helyzet, mint a korábbi versenyeken. Abszolút egymás mellett haladtunk, az utolsó pillanatig nyílt volt az összecsapás. 12-11-re még én vezettem, de egy rossz taktikai lépés miatt ellenfelem fordítani tudott” – mondta Szilágyi. 

A rossz taktikai lépés azt jelentette, hogy Áron vezetésénél kikérte a videóbírót. Mindezt nem azért, mert tévedett a zsűri, csupán azért, mert fáradt volt és úgy érezte jól jönne a finis előtt egy kis pihenő. A taktika azonban visszafelé sült el, mert Limbach új erőre kapott és fordítani tudott. 

„A pihenő alatt egyeztetett az edzőjével, aki jó tanácsokkal látta el. Én viszont nem tudtam a mesteremmel, Somlai Bélával egyeztetni, mert ő betegség miatt ki se utazott Plovdivba. A vereség ellenére azt mondom, amit kigondoltunk mesteremmel, azt meg tudtam csinálni, de még sok van bennem, és ezt előbb-utóbb Limbach is megtudja” – mondta sokat sejtetően.

Szilágyi Áron nem véletlenül tart már most ezen a szinten

2012.02.01. 06:50 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron jelenleg élete második olimpiájára készül. Addig ugyan még jelentős megmérettetéseken kell részt vennie – hiszen a kardcsapatnak meg kellene őriznie jelenlegi világranglistás helyezését az ötkarikás részvételért -, de Áron egyéni indulása szinte biztosra vehető.

„Mivel én minden nap vele vagyok, látom rajta, hogy nagyon készül az olimpiára. A sportágából adódóan nincs állandó reflektorfényben, nem szerepel annyit a médiában, de nagyon céltudatosan és elszántan készül” – mondta a fiatal magyar kardozóról mestere Somlai Béla.

A neves szakember ugyanakkor tisztában van vele, hiába a tiszta lelkiismeret, és a becsülettel végig dolgozott felkészülés, az olimpián a legváratlanabb dolgok is előfordulhatnak. Sajnos a vívás az egyik olyan sportág, ahol a mérkőzésvezetők jelentősen tudják befolyásolni egy meccs alakulását.

„Áron londoni részvétele biztosnak mondható, de tudom, jól, hogy mindent megtesz azért, hogy a csapat is kiharcolja az indulást. A csapatban ugyanis barátai szerepelnek, és egy versenyzőnek hatalmas előnyt jelent, ha vannak társai és nem egyedül szerepel egy ilyen versenyen” – mondta Somlai.

Ez ugyanis még az eredményességre is hatással lehet. Egy versenyző hangulatát ugyanis nagyban befolyásolhatja, hogy tud valakihez az anyanyelvén szólni, és a bemelegítés során sem kell egy idegent megkérnie, hogy gyakorolhasson egy esetleges fontos asszóra. Somlai mester úgy érzi, Áront nem véletlenül tartják a legnagyobb esélyesek közt számon.

„Mindenkinél az akarati tényező a legbefolyásolóbb tényező. Ha nem lépcsőről lépcsőre építenek fel valakit, akkor csak kiugró eredmények jöhetnek. Áron azonban az edzéseken is a legjobb akar lenni. Nem véletlenül tart már most fiatal kora ellenére ezen a szinten. A tettei arra predesztinálják, hogy ő a csapat befejező versenyzője és fiatal kora ellenére a többiek hallgatnak rá”.

Somlai ugyanakkor tisztában van vele, hogy Áron tavaly nem szállította sorozatban az aranyérmeket, de évről évre fejlődik, és a jelenlegi mezőnyben nincs olyan vívó, akit korábban ne vert volna meg. Így a jelenlegi világbajnok Montanót is verte már 15-5-re Padovában, mégpedig olyan vívással, hogy a meccs végén az olasz közönség felállva tapsolta meg őt.

A Szilágyit 2008 eleje óta edző szakember szerint, ha Áron végig összpontosítani tud az egyéni verseny során és nem viszi el őt a fiatalos lendület, akkor elérheti az önmaga által kitűzött célt. Ez pedig nem más, mint egy olimpiai érem.

Edzője szerint töretlen Szilágyi Áron fejlődése

2012.01.27. 07:08 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Az elmúlt évben pazar teljesítményt nyújtott Szilágyi Áron. A 22 esztendős kardvívó megnyerte a hazai országos bajnokságot, a világbajnokságon egyéniben hatodik lett, és szinte valamennyi nemzetközi viadalon a magyar együttes legeredményesebb vívója volt.

Áront 2008 januárjától – nevelőedzője Gerevich György halála óta - Somlai Béla mesteredző készíti fel a versenyekre. A szakember irányítása mellett Áron előbb a junior, majd a felnőtt világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon alkotott maradandót.

„Úgy érzem nyugodt szívvel mondhatom, hogy Áronnak töretlen a fejlődése. A kardvívásban sokkal inkább az idősebb, megfontoltabb versenyzők a főszereplők, mert a fiatalokat olykor elviszi a fiatalos lendület. Ő azonban nagyon okos, megfontolt vívó és fiatalsága mellett az eszét is használja” – mondta Somlai tanítványáról.

Edzője szinte komplett, kész versenyzőnek tartja, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy jól alkalmazkodik az aktuális zsűrizéshez, ami pedig minden évben változik. Természetesen tisztában van a hibáival is, így nem felejtette el megemlíteni, hogy Áron fiatal kora miatt sokszor elveszti a célt a hosszú, egyéni verseny alatt és a figyelme nem tart egyforma magasan az aszó során.

„Áron rutinját jól mutatja, hogy nem nyomasztja az a teher, hogy a tavalyi eredmények alapján mindenki tőle várja a kiugró eredményt. Volt olyan vívóm, aki kijelentette, hogy olimpiai bajnok lesz, és a saját maga által felvállalt szerep miatt begörcsölt. Áron az a típus, aki majd akkor beszél, ha elérte azt a célt, amit kitűzött maga elé” – mondta Somlai.
 
A mester büszke arra, hogy még junior korban vette át a világbajnok vívót, és az elmúlt években nem csak a sportra tanította meg, de sikerült neki az emberré válásban segítenie. Taslán ennek is köszönhető, hogy Áron mindig tudja, hogy mit szeretne elérni.

„Mindig tudja, hogy mit akar, hosszabb és rövidebb távú céljai is vannak. Megvan benne minden, hogy a legnagyobb terveit is valóra váltsa. Erre jó példa, hogy elkezdte a Műszaki egyetemet, de inkább ott hagyta és átiratkozott az ELTE-re, mert innen könnyebben tud edzésre járni” – mondta tanítványa elhivatottságáról Somlai mester.

Tisztában van vele, hogy Áron nagyon készül az olimpiára és ebben az évben szinte mindent alárendel a londoni játékoknak. Addig még 2-2 egyéni és csapat Világkupa verseny vár rá és a csapatra. Főleg az utóbbi sikere fontos, hiszen egyéniben már kiharcolta a szereplést, de a csapatnak még legalább egy kiemelkedő eredmény kell a részvételhez.

 „Biztos vagyok benne, hogy úgy fogunk elmenni az olimpiára, hogy ne lehessen azt mondani, hogy ezt kellett vagy azt kellett volna még megcsinálni. Azt az utat, amit végig kell járni egy sikeres szerepléshez, azt biztos, hogy végig járja” – mondta edzője a magyar kardvívás jelenlegi legnagyobb csillagáról.

süti beállítások módosítása