MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Lassan feldolgozom, hogy mit értem el

2012.08.10. 09:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi4.jpgA londoni olimpia első magyar aranyérme Szilágyi Áron nevéhez kötődik. A Vasas vívója fantasztikus sikere után három nappal már haza is tért, és a Liszt Ferenc repülőtéren tartott rögtönzött sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, még várat magára, hogy felfogja, hogy olimpiai bajnok.

„Azóta sokan viccelődtek velem, mint ha gyengeelméjű lennék, de igazából még most se fogtam fel igazán, csak most dolgozom fel, hogy mit értem el. A hazaérkezésem után úgy gondoltam, hogy magam kezelem a sajtóval kapcsolatos ügyeimet, de a második nap beláttam nem megy annyi a megkeresés” – mondta a nyakába szakadt népszerűségről Áron.

Egyes sajtóorgánumokban megjelentekkel ellentétben, már nem utazik vissza az angol fővárosba, de az olimpia eseményeit természetesen itthonról is követi. Így nagyon örült a szerda délelőtt szerzett két újabb aranynak, ugyanakkor Vajda Attilát sajnálta, hogy nem úgy sikerült számára a versenye, mint azt eltervezte.

Áron elmondta, különösebben nem zavarja, hogy az összes aranyérmes „igazi” Himnuszt kapott, csak nála szólt kicsit kurtán-furcsán Erkel zenéje. „Nem haragszom emiatt senkire, én így is tudtam élményből énekelni” – mondta Áron, akit a barátai a repülőtéren az említett baki miatt „természetesen” a Himnusszal fogadtak.

Most még nagyon élvezi a körülötte kialakult felhajtást, örül minden egyes megkeresésnek. Minden alkalommal próbálja felhívni a figyelmet a sportágára, amely nem igazán ismert az emberek körében. Emellett még roppant szokatlan számára, hogy az utcán a legváratlanabb pillanatokban idegenek állítják meg és gratulálnak neki.

„Próbálok minden megkeresésnek eleget tenni, és mindenhol igyekszem elmondani mindazt, amit akarok. Az egyik legnagyobb elismerés, hogy a napokban hívott a Vasas szakosztályvezetője, aki elmondta, több szülő is megkereste, hogy a gyermekük szeretne vívni, mert ha nagy lesz, szeretne olyan lenni, mint Szilágyi Áron” – mondta a 22 éves klasszis.

Áron az olimpia kardcsapat versenyével kapcsolatban elmondta, meglepődött, nem számított a dél-koreaiak sikerére. Ugyanakkor keserűen figyelte a versenyt, mivel a magyar csapat nem lehetett ott.

„Nem is értem miért nem számoltam a dél-koreaiakkal, hiszen egyéniben már többször bizonyítottak. ugyanakkor nagy meglepetés volt számomra az oroszok szereplése, akik a negyedik helyen végeztek. Ez azt jelenti, hogy az előző két vb győztese az elődöntőben és a helyosztón sem tudott nyerni” – mondta az olimpiai bajnok magyar kardozó. 

Szilágyi Áron: Még várat magára, hogy felfogjam, hogy olimpiai bajnok vagyok

2012.08.03. 07:24 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgA londoni olimpia első aranyérmét a kardvívó Szilágyi Áron szerezte. A Vasas sportolója már az ötkarikás játékok előtt elmondta, bárhogy végez, augusztus másodikán hazajön. Így is tett, és hatalmas meglepetés volt számára, hogy a repülőtéren több száz fős tömeg fogadta.

Barátai és csapattársai olyan pólóban fogadták, melyen Szilágyi képe volt, és amikor meglátták a bajnokot, azonnal a Himnusz éneklésébe kezdtek, amihez a több száz fős nézősereg azonnal csatlakozott. (A Himnusz előadása nem volt véletlen, hiszen amikor Áron a dobogó tetején hallgatta, egy egészen kurta-furcsa módozatát adták elő.)

Áron a Himnusz után megszólalni sem tudott, hiszen barátai azonnal több üveg pezsgőt locsoltak rá és mindenkire, aki a közelében állt. Jó pár percnek kellett eltelnie, mire Áron végre a szülei és a családja közelébe tudott férkőzni. Szinte szavak nélkül ölelték egymást, miközben a fotósok szinte összeverekedtek, hogy minél „emberibb” képet tudjanak készíteni róluk.

„Nagyon jó újra itthon. Számítottam rá, hogy sokan kijönnek, de azt nem gondoltam, hogy ilyen sok ember kíváncsi lesz rám. Nagyon várom már, hogy végre otthon legyek a családommal. Bár hamar hazajöttem, de tegnap szerencsére élőben láthattam Gyurta Dani olimpiai címét” – mondta a rögtönzött sajtótájékoztatón London első bajnoka.

Természetesen ezúttal sem felejtette el megemlíteni azok nevét, akik segítették pályafutása során és az angol fővárosban is. A pszichológusok, erőnléti edző és gyúró mellett elsősorban korábbi edzőjének Gerevich Györgynek és jelenlegi mesterének Somlai Bélának mondott köszönetet.

„Külön köszönöm a családomnak és a barátaimnak, akik akkor is mellettem álltak és bíztak bennem és támogattak, amikor nem ment annyira a vívás és nem a csúcson voltam” – mondott köszönetet azoknak, akik nem a sport területén állnak közel hozzá.

Áron a saját versenyéről elmondta, hiába próbálta teljesen kikapcsolni a külvilágot, a magyar szurkolók olyan hangulatot teremtettek, hogy nem lehetett őket nem hallani, és bárhova nézett, mindenhol magyar zászlókat látott.

„Próbáltam úgy felfogni az egészet, mint ha ez is csak egy sima verseny lenne, és talán emiatt is, még várat magára, hogy felfogjam, olimpiai bajnok vagyok Az elmúlt három napban nem sokat tudtam pihenni, sok dolgom volt. Szerencsére tegnap már „átkapcsoltam” szurkolóvá és több más sportolóval együtt nézhettem Gyurta Dani úszását” – mondta Áron. 

A sajtótájékoztatón Markovits László a Vasas elnöke elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy Áron a Vasas családhoz tartozik. Csampa Zsolt a vívószövetség elnöke szerint hatalmas dolog, hogy a magyar vívósportnak ismét van olimpiai bajnoka és reményét fejezte ki, hogy Áron jövőre a budapesti világbajnokságon is bizonyítani tudja klasszisát.

Szilágyi Áron: Kilenc évesen döntöttem el, hogy olimpiai bajnok leszek

2012.07.30. 11:19 | MOL Csapat Blog | 3 komment

szilágyi áron 2.jpgA londoni olimpia második napján megszületett az első magyar aranyérem melyet Szilágyi Áron szerzett. A Vasas kardozója az egész nap folyamán remekelt, valamennyi ellenfelét meggyőző vívással verte, megérdemelten lett olimpiai bajnok.

„Csak a legszűkebb baráti köröm bízott benne, hogy nyerhetek. Jómagam is úgy utaztam ki, hogy a minimális elvárás a pontszerzés, de nagyon szerettem volna érmet szerezni. Miután elődöntős lettem, felszabadultam, mert tudtam, hogy a magam elvárásait teljesítettem” – mondta Áron, aki elárulta, szerencsés módon jól alakult az egész napja, ennek köszönhetően mindent ki tudott hozni magából.

Ha az olimpia előtt valaki azt mondja neki, hogy döntőt vív, Occhiuzzit talán csak 12-13. helyen mondta volna a lehetséges ellenfelek közül. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy az olimpiákon legtöbbször a legnagyobb ászok buknak, amire jó példa, hogy Londonban a két legnagyobb esélyes közül a német Limbach a legjobb 8, míg az orosz Jakimenko a legjobb 16 között búcsúzott. 

„8-1-nél éreztem először, hogy megvan a győzelem. Ez amatőr hiba, nem szabad ilyenre gondolni, mert az ember kienged, az ellenfele pedig nem adja fel, hiszen mégis csak egy olimpiai döntőről van szó. Tudat alatt kiengedtem, de aztán megnyugodtam, sikerült „visszaállnom” és minden tusra koncentrálni” – mondta a 22 éves klasszis.

Áron az egész nap folyamán könnyedén vívott, szinte valamennyi ellenfelénél gyorsabbnak tűnt. Mint elmondta, mindig azt próbálta kihasználni, hogy gyors, de szerinte a nap folyamán aratott fölényes győzelmei nem mutatják meg igazán, mennyire voltak nehezek az adott mérkőzések.

„Kilenc évesen döntöttem el, hogy olimpiai bajnok akarok lenni. Ez akkor még csak egy gyerekes álom volt, és Londonban sem célként tűztem ki. Most, hogy sikerült, ideje lesz új álmokat találnom” – mondta az élete második olimpiájáról aranyéremmel hazatérő kardozó.

Eltökéltségét jól mutatja, hogy az elkövetkezendő két hónapban a pihenésé és a relaxációé lesz a főszerep, de utána teljes intenzitással készül a következő évre, hiszen 2013-ban Budapesten rendezik a világbajnokságot, melyen hazai közönség előtt is szeretne bizonyítani és nagyon szeretné, ha a csapattal is emlékezetes teljesítményt tudnának nyújtani. 

A döntő után először természetesen az édesanyját hívta, de nehéz volt úgy beszélgetni, hogy a szülei ne sírjanak a vonal túlsó végén. Amikor a döntő után megölelte mesterét Somlai Bélát, egyikük sem szólt egy szót sem, de úgy gondolja, abban a pillanatban nem is tudtak volna mint mondani egymásnak.

Áron tisztában van vele, hogy a közeljövőben számos új „barátja” lesz, de próbál nem elszállni magától. „Ha bárki leszólít vagy beszélgetni akar velem, biztos hatalmas élmény lesz, de megmaradok Szilágyi Áronnak és az olimpia után visszatérni a hétköznapokba”.

Szilágyi Áron: Nem gondolok úgy Londonra, mint olimpiára

2012.07.26. 09:58 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgSzinte az egész világ már a pénteken kezdődő londoni olimpia lázában ég, és nincs ezzel másként Szilágyi Áron sem, aki egyetlen magyar kardvívóként, lép pástra az angol fővárosban. Ugyanakkor a saját versenyére megpróbál úgy tekinteni, mint egy „egyszerű” Világkupa versenyre.

„Nem gondolok úgy Londonra, mint olimpiára. A vívóverseny érdekel, azért megyek, hogy ott megcsináljam azt, amit elterveztem. Pénteken utazom, vasárnap lesznek a kard egyéni küzdelmei, addig csak a vívás érdekel. Utána már foglalkozom minden mással is” – mondta Áron, aki nem titkolta, a saját versenye után szeretne minél több magyar csatározást megnézni élőben.

Saját magával szemben a minimális elvárás a pontszerzés, ami az első hatba kerülést jelenti, de nagyon bízik benne, sikerül éremmel zárnia élete második olimpiáját. Elsősorban magának szeretne bizonyítani, de tudja jól, ha gyengébben szerepel azért, ha kiemelkedően, akkor pedig azért fog vele kiemelten foglalkozni a média. Mint elmondta, a véleményekre nem lehet, de nem is kell felkészülni.

Nem úgy a versenyekre! „Több, rutinosabb kardozó is ellátott jó tanáccsal. Egyik este Ferjancsik Domonkossal vacsoráztam és ő is azt mondta úgy álljak hozzá, hogy ez is csak egy verseny, nem kell azzal foglalkozni, hogy ez az olimpia” – mondta a 22 esztendős klasszis.

Áron elmondta, nagyon örült neki, hogy az utolsó időben csapattársai lementek edzőpartnernek, így tudott asszókat is vívni. „Szinte valamennyi csapattársam bíztatott, Decsi Tamástól kezdve Lontay Balázson keresztül Gál Csabáig vagy Nemcsik Zsoltig” – mondta Áron.

Úgy érzi, minden munkát elvégzett, amit edzőjével eltervezett, és már csak a finomításokon van a hangsúly. „Azzal mindketten tisztában voltunk, hogy nem az utolsó héten fogok megtanulni vívni, így értelemszerűen nem a fejvágást gyakoroltuk, hanem, hogy egyes mozdulatokat reflexből megtudjam csinálni”.

Az olimpiát megelőző utolsó napokban már olyan apróságokra is figyel, hogy mennyit alszik, mit eszik, hogy a vasárnapi versenyen tényleg csúcsformában legyen. Az indulásig már csak protokolláris formaságok vannak hátra. Ilyen volt a hazai szövetség búcsúebédje, melyen Csampa Zsolt a szövetség nemrég megválasztott elnöke ismertette reményeit, elvárásait.

Áron összességében úgy érzi tisztességesen felkészült, de mint korábban többször is elmondta, a vívóversenyeken minden apróság számít. Így a fizikai felkészültség mellett legalább annyit számít, hogy fejben menyire tud ott lenni, hogy aludt, milyen napot fog ki. Reméljük olyat, amit a legjobb magyar vívóként „megérdemel”.  

Szilágyi Áron: A vívókat nem szokták éremesélyesnek kikiáltani

2012.07.21. 11:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi4.jpgMár két hét sincs hátra a londoni olimpiáig, amelyen Szilágyi Áron egyetlen magyar kardvívóként vesz részt. A jelenlegi legmagasabban jegyzett kardozónk a világranglista hatodik helyezettjeként utazik július 27-én az angol fővárosba.

„Jelenleg még nem izgulok, valószínűleg majd akkor jön ki rajtam, amikor leszáll a gépem Londonban, vagy amikor megérkezem az olimpiai faluba. Úgy érzem minden munkát elvégeztem, egy jó felkészülésen vagyok túl, bizakodva várom az olimpiát" – mondta Áron, aki nem titkolta, csak éremmel lenne elégedett saját szereplését illetően.

Különösebben nem zavarja, hogy az elmúlt időszakban elvégzett felmérések szerint nem szerepel az esélyesek között, mint elmondta a vívókat nem szokták éremesélyesnek kikiáltani, hiszen az ő szereplésük valóban sok apróságon múlik.

„A vívás nem olyan sportág ahol másodpercre vagy milliméterre meg lehet mondani, hogy mi lesz. A vívás szellemi sport is, nem egy futás vagy úszás, ahol az ember elsősorban magával versenyzik. Így nem meglepő, hogy már korábbi világversenyeken és olimpiákon is előfordult, hogy a legnagyobb esélyesek is egy pillanat alatt elszálltak" – mondta a sportága sajátosságáról.

A világbajnok kardozó szerint a magyar küldöttség négy vívója közül egy kis szerencsével mind a négyen éremmel jöhetnek haza. „Nem lenne meglepetés, ha mind a négyen éremmel jönnénk haza, hiszen a másik három vívó - Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Imre Géza (párbajtőr) - is már számos világversenyen bizonyította, hogy ott van a legjobbak között" – mondta a további olimpiai résztvevő vívókról.

Áron második olimpiájára készül, az elsőnél Pekingben mindössze 18 éves volt – de már felnőtt világbajnok – és a mai napig hatalmas élményként tekint vissza, noha akkor egyéniben „csak" a legjobb 16-ig jutott.

„Hatalmas élmény volt az olimpiai faluban lakni, kifejezetten nagy magyar szurkolótábor előtt versenyezni. Ugyanakkor a tapasztalatokat magamba gyűjtve készülök a második olimpiámra. Sokkal rutinosabban fogok odamenni, nem hagyom, hogy a külsőségek miatt kevésbé tudjak koncentrálni a feladatomra" – nyilatkozta korábban.

Áron a saját versenye előtt két nappal érkezik meg a faluba, másnap egy edzés vár rá, majd a következő nap már jön is a férfi kardvívás, így nem sok ideje lesz másra koncentrálnia a versenye előtt. Utána természetesen szeretne szurkolnia többi magyar sportolónak, hiszen szeretné, hogy minél jobb eredmények szülessenek.

Mint korábban nyilatkozta, biztos benne, hogy a legutóbbi pekingi olimpiánál eredményesebben szerepelünk, ő személy szerint húsznál is több magyar érmet vár.

süti beállítások módosítása