MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron hatására tele van gyerekekkel a Vasas vívóterme

2012.09.26. 14:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi1.jpgAzt talán mindenki tudja, hogy a kardvívó Szilágyi Áron nyerte az első magyar aranyérmet a 2012-es londoni olimpián. A Vasas 22 éves klasszisa, azóta sem tudott sokat pihenni, hiszen szinte naponta kell interjúkat adnia, és nincs olyan hét, amikor ne lenne legalább 5-6 meghívása, felkérése, melyeknek igyekszik eleget tenni.

Emellett azonban egy nagyon fontos hozadéka is van fantasztikus győzelmének. Amint azt egy interjúban elmondta, pozitív irányba mozdult el a vívás, hiszen szeptembertől rengetegen kezdtek el vívni, csak az ő egyesületébe, a Vasasba közel 100 gyerek ment le, így előfordult az a helyzet, amit az olimpia előtt elképzelni sem tudtak, hogy nem engednek kardozni több gyereket, mert nem férnek el.

Mindenesetre, akik most kezdik el ezt a fantasztikus sportágat, Áronnal még egy darabig nem találkoznak a vívóteremben, hiszen október közepéig tart a pihenése, és csak akkor kezdi el a felkészülést a decemberi országos bajnokságra és a jövő évi világkupa-sorozatra, valamint a jövő évi budapesti vívó világbajnokságra.

Népszerűségét az is jól jelzi, hogy a kajakos Kozák Danuta dedikált meze, valamint Cseh László Londonban viselt úszónadrágja, a cselgáncssport első női olimpiai érmese Csernoviczki Éva Londonban viselt öve mellett Áron vívókesztyűje is kalapács alá kerül a vatera.hu-n.

A befolyt összeget a Sportalkímia Alapítvány javára ajánlják fel a szervezők, amely a hátrányos anyagi helyzetű magyar gyermekek sportolási lehetőségeit segíti. A licit október 1-ig tart. A Vatera egyébként 2008 óta szervez jótékonysági árveréseket, az eddigi több mint 50 karitatív akción 21 millió forintot meghaladó összeg folyt be jótékony célra.

Azt, hogy Áron a legjobb kardozó a világon, ha másból nem, az olimpiai aranyból leszűrhette mindenki. Azt, hogy okos, jól bizonyítja, hogy harmadéves lesz az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán és felvették a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára is.

De a női szurkolók nagy örömére, a jóképű klasszis engedett a csábításnak, és az egyik népszerű női magazin felkérésének eleget téve, egy képsorozat erejéig „fotómodellnek” állt.

Ennek köszönhetően a Cosmopolitan októberi számának címlapján és belső oldalain nem a megszokott fehér vívóruhában, karddal a kezében jelenik meg, hanem a mai divatnak megfelelően fiatalos elegáns ruhákban néz vissza a rajongóira.

Szilágyi Áron: Motiváció és komoly célok továbbra is vannak

2012.09.19. 10:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgA londoni olimpián a magyar csapat első aranyérmét a kardvívó Szilágyi Áron szerezte. A Vasas 22 esztendős klasszisa a fantasztikus eredményt követően szinte valamennyi nyilatkozatában kiemelte edzője, Somlai Béla szerepét.

„Béla bácsival napi kapcsolatban vagyok, de az olimpiát még nem elemeztük ki. A nagy versenyek után többnyire a hibákra szokta felhívni a figyelmemet, ezúttal úgy érzem, kevés dolgot kell kiemelnie” – mondta némi mosoly kíséretében a magyar kardvívás jelenlegi elsőszámú versenyzője.

Áron elmondta, edzője azt mondta neki, egyelőre ne agyaljon a jövőn, most csak pihenjen. Az olimpiai bajnok kardozó ugyanakkor elmondta, nem is nagyon kell törnie a fejét azon, hogy  miként és kivel készül a folytatásban, hiszen ugyanazzal a stábbal akar dolgozni akivel az olimpiai felkészülést is végigcsinálta.

„Lelkiekben kell „egyben lennem”, hiszen motiváció és komoly célok továbbra is vannak. Ezek közül az egyik legfontosabb a jövő évi magyarországi világbajnokság, ahol hazai közönség előtt is szeretnék bizonyítani és jó eredményt elérni.. Tisztában vagyok vele, hogy a folytatásban komolyabb figyelem övezi majd a pályafutásomat, és talán erre a fokozott érdeklődésre lesz a legnehezebb felkészülni” – mondta Áron.

Somlai ugyanakkor úgy fogalmazott, a fiatal kardozó fejlődése töretlen, és mivel nagyravágyó sportoló, aki a lehető legtöbbet akarta és akarja elérni, ezért könnyű vele dolgozni, hiszen tisztában van vele, hogy jelenlegi edzőjével ezeket a célokat elérheti.

Mindketten tudják, hogy a kölcsönös tolerancia szükséges a közös munkához, de mivel mindketten roppant intelligensek, hamar letisztázták, hogy hosszú távon eredményes lesz az együttműködésük.

Somlai munkáját azonban nem csak Áron tartja nagyra, hiszen a hét elején Szépművészeti Múzeumban rendezett eseményen állami kitüntetést - a Magyar Érdemrend Tisztikeresztet (polgári tagozat) -, kapta

Áron pedig tagja lett a kalapácsvető Pars Krisztián, illetve a Kökény Roland, Dombi Rudolf férfi kajakpáros, az úszó Gyurta Dániel, a tornász Berki Krisztián, a kajakosok közül Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina, valamint az úszók 10 km-es viadalán győztes Risztov Éva mellett tagja lett az Olimpiai Bajnokok Klubjának. Emellett a Parlamentben – több más olimpiai bajnokkal együtt - megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést is

A Hadtörténeti Múzeumban rendezett ünnepségen Áron elmondta, hogy a Londonban jó napot fogott ki, és remek stáb segítette útját a dobogó tetejéig, míg edzője, Somlai Béla megemlítette, hogy tanítványa sikerének hatására sok kisgyerek jelentkezett a Vasasba vívni.

Áronra ugyanakkor számos megkeresés vár, melyeket saját bevallása szerint igyekszik mind elfogadni, de sok van, amelyik nem fér bele az idejébe. Mint elmondta, a naptára szerint talán szeptember 23. lehet az első olyan nap, amikor nem kell semmilyen meghívásnak eleget tennie olimpiai győzelme óta. 

Szilágyi Áron bízik benne, hogy lesz férfi kard csapatverseny Rióban

2012.09.16. 11:45 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi4.jpgSzilágyi Áron hatalmas sikert ért el a londoni olimpián, hiszen ő szerezte a magyar delegáció első aranyérmét. Nem mellékesen magyar kardozó 1992 óta nem nyert aranyat az olimpiákon a korábban „magyar számnak” tartott kardvívásban.

Áron fantasztikus sikere után nem győzte hangoztatni, határtalanul boldog, de amiatt érez egy kis keserűséget, hogy a csapatnak nem sikerült kivívnia a szereplést Londonban. Ugyanakkor elképzelhető, hogy négy év múlva a Rióban se lesz esélyük a javításra, ugyanis a nemzetközi szövetség rotációjának köszönhetően nem lesz ott az olimpia műsorán.

„Még nem tudjuk, hogy kimarad az olimpia programjából. A staféta szerint a női tőr és a férfi kard nem lesz ott Rióban, de komoly törekvések vannak a nemzetközi szövetségen belül, hogy állítsák vissza az összes fegyvernemet” – mondta Áron arról, mit lehet tudni a 2016-os lebonyolításról.

Véleménye szerint sokan nem akarják, hogy lekerüljön a kard az olimpia programjáról. A nemzetközi szövetség vezérkara valószínűleg az év végén vagy a jövő év elején dönt. Áron úgy véli, egy olyan tradicionális számról van szó, amely már az első újkori olimpián is ott volt, így bízik benne, hogy Rióban is lesz kard csapatverseny.

A rotációra 2004 óta kerül sor, akkor került be a női kardvívás az ötkarikás játékok programjába. Ehhez azonban csak úgy járult hozzá a nemzetközi szövetség, ha marad a tíz versenyszám. Ezt azonban csak úgy tudták biztosítani, ha a soron következő olimpiákról 2-2 csapatversenyt levesznek. Ennek köszönhetően a férfi kard és a női tőr maradna ki Brazíliában.

„A nemzetközi szövetség döntése több mindent is befolyásol. A támogatások csökkennének, hiszen így nem olimpiai sportág lenne a csapatverseny. Mindenki kizárólag az egyéni versenyekre készülne, ugyanakkor nagyobb jelentősége lenne a világ-, és Európa-bajnoki csapatversenyeknek” – mondta a Vasas klasszisa.

Áron elmondta, az olimpia óta még nem volt edzésen, hiszen a felkészülés érdemi része csak októberben kezdődik számára. „Voltam már a Vasas edzőcsarnokában, de eddig csak futottam pár kört a csarnok körül és a konditeremben is emelgettem kicsit, de ezzel csak a mozgáshiányomat elégítettem ki” – mondta Áron, akinek a népszerűsége az olimpia óta se csökken, hiszen saját bevallása szerint szeptember 23-a lesz az első olyan nap, amikor nincs hivatalos meghívása egy rendezvényre. Egyelőre. . .

Szilágyi Áron: Vannak impulzusok, melyek megmutatják hova kerültem

2012.09.05. 09:38 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron.jpgSzilágyi Áron nevét valószínűleg azok is megjegyezték egy életre, akik nem igazán foglalkoznak a sporttal. A Vasas kardozója szerezte ugyanis a londoni olimpia első magyar aranyérmét, így neve hamar bekerült a köztudatba.

Amellett, hogy megnyerte a kardozók egyéni küzdelmeit, szakemberek kiemelték, hogy légies könnyedség és fantasztikus magabiztosság jellemezte az egész napos verseny során. Áron elmondta, ebben jelentős szerepe volt a vele foglalkozó pszichológusoknak is, akiknek a tanácsára úgy állt oda a versenyhez, mint ha egy egyszerű plovdivi világkupa viadal lenne, amelyből több is van egy évben, és nem foglalkozott vele, hogy olimpián szerepel, és ha itt ront, akkor csak négy év múlva lesz esélye javítani.

„Nevelőedzőm, Gerevich Gyuri bácsi éppen négy éve, a pekingi olimpia előtt halt meg. Az ő elvesztése után, már a kínai fővárosban sokat segítettek a pszichológusok. Utána nem dolgoztam velük, de másfél éve megint úgy döntöttünk mesteremmel, Somlai Bélával, jó lenne újra megpróbálni” – mondta a közös munka kezdetéről a Vasas klasszisa.

Áron véleménye szerint ezen a szinten már minden apró segítség fontos egy versenyzőnek. Úgy véli, nagy részük van mentális felkészítésben. Hiába tudta, hogy szakmailag remekül felkészült, rengeteget segítettek, hogy magabiztosan vágjon neki Londonnak és nem nyom össze az olimpia terhe.

Annyira megtetszett neki a pszichológia, hogy jelentkezett Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára, ahova természetesen fel is vették. Emellett persze folytatja tanulmányait az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán is, ami jól mutatja, miért tartják az egyik legintelligensebb magyar sportolónak.

Áron sikerével roppant népszerű lett, de bevallotta, nem szeretne ezzel visszaélni. Éppen ezért nem ismerkedik felelőtlenül csak azért, mert híres lett, és mivel kiegyensúlyozott kapcsolatban él, így a hölgyeknek sincs sok esélye nála. 

Áron az olimpia után úgy fogalmazott, még kell neki egy kis idő, hogy felfogja mit ért el. „Mostanra már kezdek képbe kerülni. Vannak impulzusok, melyek megmutatják, milyen „társaságba” kerültem. Erre a legjobb példa a Puskás stadionban tartott ünnepély volt, ahol olyan korábbi klasszisokkal állhattam egy színpadon, mint Gedővári Imre, Szabó Bence, Nébald György vagy Kulcsár Győző, akikre eddig, mint példakép tekintettem”.

Áron azonban jól tudja kezelni a népszerűséget, hiszen bárhol leszólítják, boldogan ad autogramot, és bárkivel összeáll egy közös fotóra, de még mindig hihetetlen számára, hogy teljesen ismeretlen emberek állítják meg és gratulálnak neki.

Szilágyi Áron: Még tart az őrület, de már vannak lazább napjaim

2012.08.30. 09:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron 2.jpgA londoni olimpián Szilágyi Áron szerezte a magyar delegáció első aranyérmét. A Vasas klasszisa egyedül képviselte a magyar kardozókat az angol fővárosban, de nem ijedt meg, meggyőző magabiztossággal nyerte a korábban magyar sikerszámnak elkönyvelt egyéni kardversenyt.

Ennek megfelelően még most is számos megkeresésnek és felkérésnek kell eleget tennie. „Még tart a londoni őrület, de már akadnak lazább napjaim is. Amikor nyertem, gondoltam, hogy nagy pörgés lesz körülöttem, de nem gondoltam, hogy ekkora. Egyelőre még nagyon élvezem ezt a felhajtást” – mondta a Vasas 22 éves klasszisa.

Ez a felhajtás azonban nem csak Áront érinti. Elmondta, szülei lakhelyén Hévízgyörkön az olimpiai győzelme óta többször megtörtént, hogy idős nénik csengetnek be hozzájuk, hogy gratuláljanak, esetleg egy kis süteményt hozzanak a családnak. Elmondta, amióta olimpiai bajnokként tért haza Londonból, voltak megkeresések, melyek során többen is jelezték, mellé állnának támogatóként.

„Amikor elmentem a barátaimmal a Balatonra, engem is többször megállítottak gratuláltak, autogramot szerettek volna, vagy egy közös képet velem. Az egyik balatoni sütödés pedig a megrendelt hecket nem engedte kifizetni, mondván, ő így szeretne gratulálni nekem” – mondta Áron a népszerűség velejáróiról és elárulta azt is, eddig senki nem akarta kihasználni, hogy olimpiai bajnok lett, nem kerültek elő „régi barátok”.

„Vannak olyan kérdések, amelyeket már százszor feltettek, de ezekre már megvan a „begyakorolt” válaszom. Ugyanakkor próbálom mindig önmagamat adni. Bár most eléggé felkapott a média, szerencsére eddig nem írtak rólam semmi olyat, ami nem helyénvaló” – mondta a népszerű vívó. 

Áron sikerével egy pillanat alatt példakép is lett, hiszen nemrég Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára a londoni sikerek felelevenítése mellett a tradicionálisan sikeres magyar sportágakban diadalmaskodók - mint tornában Berki Krisztián,  úszásban Gyurta Dániel, atlétikában Pars Krisztián és vívásban Szilágyi Áron - sikerükkel gyakorlatilag "megmentették saját sportágukat".

Áronra még kisebb nyaralás is vár, de emellett fiatal kora ellenére már előadást is tart október 3-án a második Nem gyerekjáték! című konferencián, amely az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelés legfontosabb kérdéseiről szól majd. A konferencián Áron az élsport és a tanulás összeegyeztetéséről, míg Pars Krisztián, a kalapácsvetés bajnoka a sportoló és edzője harmonikus kapcsolatának fontosságáról beszél majd.

süti beállítások módosítása