MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Biztos, hogy a vb-n is egészen apró dolgok dönthetnek

2013.07.09. 10:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron 2.jpgAlig egy hónappal az augusztus 5-12. közötti budapesti MOL vívó-világbajnokság megnyitója előtt sajtótájékoztatót tartott a Magyar Vívószövetség. Ezen többek között bemutatták az esemény hivatalos reklámfilmjét, amely az elkövetkezendő hetekben a mozikban és a televízióban is látható lesz, és amelynek főszereplője Szilágyi Áron.

Az Aréna Plázában tartott hétfői sajtótájékoztatón a kisfilm bemutatója mellett elhangzott, hogy eddig 89 ország 732 sportolója, valamint 160-nál több kerekesszékes versenyző jelentkezett a vb-re. A kísérők létszáma meghaladja a hatszázat. A végleges nevezési határidő július 22., így a Syma Csarnokban sorra kerülő esemény rajtjáig a létszám még nőni fog.

A vb jubileumi lesz, hiszen idén százéves a Nemzetközi Vívó Szövetség, melynek Magyarország az egyik alapítója. Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az előzetesen a vb főpróbájának nevezett júniusi zágrábi Európa-bajnokság remekül sikerült. Különösen örvendetesnek tartja, hogy öt éremből négy csapatérem, és ez jelzi a magyar vívás erősségét. Szólt arról is, hogy a bemutató vetítésen jelen lévő női kardozók kivételével a többi szakág képviselői már hétfőn  megkezdték a közvetlen vb-felkészülést.

„Jelenleg Tapolcán zajlik a munka, az elmúlt héten a fizikai felkészítésen volt a hangsúly, míg a jövő héten már Tatán készülünk. Bízom benne, hogy a hátralévő időben hátráltató tényezők, így betegség és sérülés nélkül tudok dolgozni, hogy tényleg csúcsformába kerüljek az év fő versenyére” – mondta a sajtótájékoztató után, az olimpiai bajnok kardvívó.

Áronnak tavaly remekül sikerült a formaidőzítése, hiszen épp az olimpián sikerült hoznia a csúcsformát, és ennek köszönhetően a kardozók egyéni küzdelmei során szinte ihletett állapotban vívott. Amennyiben idén is így sikerül a formát eltalálni, nincs miért aggódnunk.

„A fizikai felkészítés mellett nagyon fontos, hogy mentálisan is megfelelő állapotban legyünk. A vb-ig még sok más dolgunk is van, többek között az ellenfelek kielemzése, illetve saját repertoárunk bővítése, új elemek kitalálása” – mondta a hátralévő idő legfontosabb feladatairól Áron.

Noha már eddig is többször bizonyította, hogy a világ egyik legjobb kardvívója, tisztában van vele, hogy szükséges az eddigi tudását tovább fejlesztenie. Hiába van a világon a legjobb lábmunkája, kizárólag ezzel nem tudja megverni a világot, éppen ezért új akciókra új mozdulatokra van szüksége. Ezeket már lehet az aktuális ellenfélre szabni, hiszen idén túl vannak szinte az összes versenyen, látták ki mit tud, ki hol tart a felkészülés során.

„Én a stílusomon nagyon már nem tudok változtatni, így biztos, hogy a vb-n is egészen apró dolgok dönthetnek. Nekem is van egy akciókészletem, de nem akarok egy összecsapáson egyszerre mindent megcsinálni. A legfontosabb, hogy tisztában legyek vele, az ellenfelem mit csinál, vagy éppen mit akar csinálni” – mondta a Vasas klasszisa. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr775397104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása