MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Ha nem lenne ennyi rutinom, biztos az első meccsen kikapok

2014.02.20. 08:01 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron.jpgAz elmúlt hétvégén Szilágyi Áron megnyerte a férfi kardozók padovai világkupa versenyét. Szilágyi a legjobb 64 között 15-12-re verte az iráni Abedinit, ugyanennyire a német Hartungot és a francia Lambert-t, majd a negyeddöntőben 15-8-ra az orosz Ibragimovot, az elődöntőben pedig 15-11-re az olasz Berrét. A fináléban sem torpant meg: 15-7-re győzte le a dél-koreai Gut.

„Érdekes verseny volt, nagyon nehezen hangolódtam rá az asszókra. Elsőként egy roppant kellemetlen iránival kezdtem, akivel meglepően szoros lett a vége, hiszen csak 12-re tudtam nyerni. A következő két asszóm, egy nem igazán ismert német és egy junior korú franciával szemben is nehezen ment, biztos vagyok benne, hogy nem a vívótudásommal nyertem, talán jobban küzdöttem, mint ellenfeleim” – összegezte a versenyt két nappal később Áron.

A Vasas klasszisa elmondta, a nap első felében csak annak tudott örüli, hogy a küzdőszellemével nem volt baj. „A negyeddöntőben Ibragimov ellen már vívójellegű mozgást mutattam, jó akciókat vittem be, megéreztem a tempót, irányítottam az asszót. Ettől aztán az önbizalmam is megjött” – mondta Áron arról, melyik volt a fordulópont a versenyen.

Elárulta, alapvetően szereti mentális okokra visszavezetni a versenyen történteket, de úgy érzi ezúttal nem az volt a baj. Úgy érzi a fizikumával volt gond, hiszen az előző héten is Világkupa viadalon vett részt, a két verseny között pedig alaposan benáthásodott, mindössze egy fizikai jellegű edzésen volt.

„Egész januárban kisebb megfázással küzdöttem, lehet, hogy ennek is most jött ki az utóhatása. Nem voltam jó állapotban, nagyon idegenül mozogtam a páston, kellett a három asszó hogy belejöjjek. Úgy gondolom, ha nem lenne ennyi rutinom, mint amennyi van, nem töltöttem volna ennyi időt a páston, biztos az első meccsen kikapok” – mondta önkritikusan az olimpiai bajnok.

Szilágyi dolgát az is nehezítette, hogy edzője Somlai Béla is betegséggel küzdött, el sem utazott Olaszországba, itthonról figyelte az eseményeket. „Örült, hogy amikor nem ment jól a vívás, akkor is sikerült nyernem, és időben sikerült átbillennem a holtponton. Végig tartottam vele a kommunikációt telefonon, úgy próbált meg segíteni, folyamatosan mondta ki lesz az ellenfelem, kinek mi az erőssége, gyengéje” – mondta Szilágyi, akit a pást mellett a válogatott másodedzője Navarette József segített.

A következő két hétben semmilyen megmérettetés nem vár a kardozókra, egyelőre a kisebb-nagyobb sérüléseiket kezelik, hiszen megterhelő volt mindenki számára az egymás utáni két hétvégén megrendezett Vk-forduló. A folyatásban itthon készülnek a március 8-9-én esedékes budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix versenyre.

„Nagyon szeretem ezt a versenyt, előnyt élvez más GP-viadalokkal szemben, hiszen itthon vívhatok, és sokan kilátogatnak. Az elmúlt két évben egy ezüst-, és egy bronzérmet szereztem, remélem idén már teljes lesz az éremgyűjteményem” – mondta sokat sejtetően Áron.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr125823287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása