MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron elismerésekkel készül az OB-re

2013.12.01. 11:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi1.jpgDecember közepén rendezik a vívók országos bajnokságát, melyre Szilágyi Áron is gőzerővel készül. Áron számára külön motivációt jelent, hogy egyéniben és csapatban is címvédőként áll rajthoz.

A bajnokság csak két hét múlva lesz, de Áron már így is elismerésben részesült, hiszen száztizenegy felsőoktatásban tanuló élsportoló részesült a jelenlegi tanév első félében a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíjban, amellyel a kormány az első diploma megszerzését támogatja.

Az ösztöndíj összegét kategóriánként határozták meg. Az olimpiai vagy paralimpiai érmet már nyert sportolók havi nettó 204 ezer forintos támogatásban részesülnek, az ötkarikás érem megszerzésére esélyesek 170 ezer forintot kapnak. A világbajnoki érmes versenyzőknek ugyancsak 170 ezer forint jut havonta, míg a vb-éremre eséllyel pályázók és az Eb-dobogón már állt sportolók egyformán 136 ezer, az Eb-éremre esélyesek pedig 104 ezer forintot kapnak. A minisztérium összesítése szerint, így havonta összesen 14,7 millió forint támogatásban részesülnek a felsőfokú tanulmányokat folytató élsportolók.

Az olimpiai vagy paralimpiai érmet már nyert sportolók közül Áron mellett Dombi Rudolf, Pauman Dániel, Kiss Tamás és Szabó Gabriella kajakozók, Risztov Éva, Sors Tamás és Tóth Tamás úszók, Csernoviczki Éva cselgáncsozó és Lőrincz Tamás birkózó részesült az első körben az ösztöndíjban.

Emellett a zenében is elismerik teljesítményét, hiszen ahogy már mi is beszámoltunk róla, Tommy Víg világszerte ismert jazz zenész és komponista a Duna palota-beli koncertjén vezeti majd végig a közönséget a nyolc londoni aranyérem mámorán, felidézve a magyar győztesek sikereit.

Mivel Áron is tiszteletét tette az egyik próbán, de a két híresség hamar megtalálta a közös nyelvet. „Egy vívó pillanatok alatt otthon érzi magát a páston, bárhol is legyen a földön, mint ahogy egy zenész is percek alatt be tud illeszkedni egy zenekarba, függetlenül attól, hogy a többi muzsikus anyanyelvéből egy szót sem ismer” mondta Tommy Víg.

Áron elmondta, 2-3 órával a verseny előtt még nyugodtabb muzsikát keres, majd a bemelegítésnél már egyre pörgősebbet. Úgy véli a Tommy Víg által írt kompozíció remekül adta vissza a vívás lényegét és a döntő hangulatát.

„Jelenleg a decemberi országos bajnokságra készülök, ezért a sok munka idején jól esett és egy kis kikapcsolódást jelentett bekukkantani a próbába és megismerni a kitűnő zenészeket” – mondta a Vasas klasszisa, aki hozzátette, reméli, hogy hozzá hasonlóan az olimpiai bajnok társai is élvezni fogják a róluk írt darabokat. Ugyanakkor a koncerten sajnos nem tud ott lenni, mert aznap a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) párizsi ülésén kell részt vennie. 

Szilágyi Áron a kardot választotta a basszusgitár helyett

2013.11.24. 21:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron.jpgSzilágyi Áron az elmúlt időszakban több alkalommal szerepelt a televízióban, és nem kizárólag sportműsorban. Nemrég egy gasztronómiai műsorban szerepelt, míg ezen a héten abból az apropóból került a kereskedelmi televíziók műsorába, hogy Tommy Vig világhírű dzsessz-dobos és zeneszerző a magyar sportolók londoni sikerein felbuzdulva mind a nyolc aranyérmünkhöz komponált egy-egy szimfóniát.

Mint köztudott, a tavalyi ötkarikás játékokon Áron szerezte az első magyar aranyérmet, sokak szerint olyan vívással, mintha angyalok fogták volna a kezét. Ennek köszönhetően ő is „résztvevője lesz” annak a gálakoncertnek, melyet december elsején a Budapest Jazz Orchesta zenekar ad a Duna Palotában

„Ha az olimpia utáni időszakot veszem alapul, akkor nem is szerepelek sokat a tévében, hiszen akkor szinte mindennap láthattak. Azóta természetesen kevesebbet szerepeltem, de valóban, mostanában ismét érkeznek megkeresések, Ez számomra jó visszajelzés, és örülök annak, hogy Magyarország sportszerető közönsége még emlékszik az olimpiai aranyra” – mondta a Vasas klasszisa.

Áron elmondta, mivel az év vége felé kevesebb a verseny, és csak az edzésekre kell összpontosítania, ennek köszönhetően több idő jut az ilyen jellegű megkeresésekre. Ennek köszönhetően – és azért, mert a bemutatón az országos bajnokság miatt nem tud jelen lenni - ellátogatott a zenekar főpróbájára is, ahol lenyűgözte őt a dzsessz hangulata, ahol a szimfónia hallgatása alatt megelevenedett előtte a londoni döntő is.

"Alapvetően mindenevő vagyok zeneileg, elsősorban a koromnál fogva a könnyűzene érdekel, de kezd tendálni a hangulatosabb komolyzene is. Két barátommal a középiskolában zenekart akartunk alakítani, de a történet három próba után véget ért. Basszusgitáron játszottam, még tanárhoz is jártam, de magamtól és az internetről is tanultam, de később az edzések miatt kevesebb idő jutott volna rá” – mondta Áron arról, fiatalabb korában milyen zenei „előképzést” kapott.

„Sose gondoltam annyira komolyan, hiszen botfülem van a zenéhez, a családban is örülnek, ha nem énekelek. Megértem, mert tudom, hogy jobb ez így mindenkinek” – vallotta be őszintén.

Áron természetesen egyetemi tanulmányait sem hanyagolja, hiszen jelenleg is egyszerre két szakra jár. Mind a két szakot végzi a vívás mellett, így napi 24 óráját tölti ki a vívás és a tanulás. „Most alapvetően jó ez az időszak, szeretem ezeket a hosszabb felkészülési időket. Jó ilyenkor az alapvető technikai elemekhez visszanyúlni, hiszen nem sürgetnek a versenyek” – mondta Áron, akire decemberben az országos bajnokság vár, majd februártól kezdődik a Világkupa sorozat. 

Szilágyi Áron a konyhában is magabiztos

2013.11.16. 15:17 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron.jpgSzilágyi Áron már javában készül a következő szezonra, mint korábban elmondta, először egy komolyabb, hosszabb, alapozással kezd és a folytatásban is sok fizikai edzés vár rá. Ehhez viszont szüksége van rengeteg energiára. A felkészülés mellett azért igyekszik eleget tenni különböző meghívásoknak és felkéréseknek is.

Legutóbb rántottcsirke-készítésben mérette meg magát a népszerű színésznővel Pokorny Liával, és a rádiós műsorvezető Rákóczi Ferivel. Ezúttal azonban nem csak az ízek számítottak a zsűrinek, hanem az is, hogy ki ismeri jobban az élelmiszerbiztonsági szabályokat. Úgy kellett elkészíteniük az egyébként egyszerű ételt, hogy minden tekintetben „megfeleljenek” a NÉBIH új élelmiszerbiztonsági nagyköveteinek.

Ezek után szinte természetes, hogy a „versenyzők” maximálisan figyeltek arra, hogy biztonságosan főzzenek. Ennek ellenére valamennyien nagyon csodálkoztak, amikor a szakértők gyorstesztet végeztek a látszólag gondosan letisztított pulton, hiszen bőven volt még ott szabad szemmel nem is látható szennyeződés.

„Otthon automatikusan főzök, de most sok mindent tanultam. Megtudtam például, hogy ha nincs rajta látható szennyeződés, a tojást nem kötelező megmosni, továbbá megtarthatom kedvenc fa vágódeszkámat is, csak repedés ne legyen rajta” – mondta a színésznő. A helyszínen lévő élelmiszerbiztonsági szakértő Liát külön megdicsérte, amiért ékszer nélkül fogott neki a főzésnek.

Áron egy különlegesebb recepttel próbálkozott, a panírozás előtt petrezselymes, citromos keverékbe forgatta a csirkét. Mint elmondta, sportolóként a csirke az alapélelmiszerei közé tartozik, azt azonban elismerte, csak most látta igazán, hogy mennyi mindenre kell figyelni a konyhában

A Vasas klasszisa egyébként is feltalálja magát a konyhában, hiszen legutóbb kedvesét is meglepte egy háromfogásos vacsorával. Elárulta, ahhoz, hogy véletlenül se bukjon le, egy nappal előbb köszöntötte fel a kedvesét, aki alig hitt a szemének, a finom ételek láttán.

Áronnak volt kitől örökölnie főzőtudományát, hiszen édesanyja kiválóan főz, és természetesen mindig terülj-terülj asztalkámat varázsok fia elé. Amint arról az olimpiai bajnok vívó beszámolt,  édesanyja nem csak jól, de biztonságosan is készíti el az ételeket, így nem kell attól tartania, hogy mit fogyaszt, hiszen ő nem engedheti meg magának, hogy egy gyomorrontás miatt edzéseket, rosszabb esetben versenyeket kelljen kihagynia.

Legközelebb a decemberi országos bajnokság vár rá, melyen címvédőként indul, majd jövőre kezdődnek a Világkupa sorozatok, melyeken szeretne a csapattal együtt az ideihez hasonló eredményeket elérni.

Szilágyi Áron: Egyszerűen megszállt egy-két nagyon jó gondolat

2013.11.06. 11:45 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron1.jpgAz olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron az augusztusi budapesti Mol vívó-világbajnokság óta mindössze két versenyen indult. Előbb Londonban – eddigi legnagyobb sikere helyszínén lépett pástra egy bemutató versenyen, majd legutóbb októberben Szentpéterváron a küzdősportok világjátékán.

Áron ez utóbbi versenyen bronzérmes lett, a harmadik helyért éppen a magyar fővárosban világbajnoki címet nyerő orosz Venjamin Resetnyikovot győzte le. Ez azonban nem egy egyszerű győzelem volt, hiszen az orosz már 12-8-ra is vezetett, ezután viszont a Vasas klasszisa megfordította a találkozót, melyet végül 15-13-ra nyert meg.

„Addig se ment rosszul a vívás, de nem jöttek össze a dolgok. 12-8-nál aztán egyszerűen megszállt egy-két nagyon jó gondolat. Addig ő dominált, és egyszerűen nem tudtam mit csinálni. Innentől azonban a jó gondolatoknak köszönhetően megzavartam és mentális fölénybe kerültem” – mondta el a fantasztikus győzelem kulisszatitkait a Vasas klasszisa.

Elárulta, a sikerben nagy szerepe volt a szerencse faktornak is, hiszen nem igazán készült a versenyre, és saját bevallása szerint is a formája alapján irreális lett volna, ha megnyeri a viadalt.

„Úgy gondolom ez egy nagyon jó verseny volt, hiszen mindenki ott volt, aki a világ élvonalához tartozik. Ugyanakkor nem kell túl misztifikálni sem a versenyt, hiszen ahogy engem is megvert a koreai Gu Bon Gil, úgy én is legyőztem az aktuális világbajnokot. Ebből azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni” – mondta sportszerűen Áron.

A decemberi magyar bajnokságig most nem lesz versenye, arra azonban nagyon készül, hiszen egyéiben és csapatban is címvédőként áll rajthoz. Addig rengeteg edzés vár rá, melyet egy komolyabb, hosszabb, alapozással kezd és a folytatásban is sok fizikai edzés vár rá.

„Az országos bajnokságig rengeteget kell edzenem, hiszen a világbajnokság óta csak amolyan karbantartó tréningeket csináltam. Az országos bajnokság roppant fontos a számomra, ugyanakkor valahol csak egy megelőző állomása a jövő februárban kezdődő Világkupa sorozatnak, melyen reményeim szerint legalább olyan jól szerepelünk, mint idén” – vetítette elő novemberi programját Áron.

Ha az idei eredményeket a jövőben is szállítja a kardcsapat, stabilizálhatja helyét a legjobbak között. Az idei Vk-sorozatokon kétszer is a legjobbnak bizonyultak, és emellett számos dobogós helyezést értek el. 

Szilágyi Áron: Amikor nagyon kellett helytálltam

2013.10.31. 16:51 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgAz olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron bronzérmet szerzet a küzdősportok Szentpéterváron zajló világjátékán. A magyar vívó a negyeddöntőben kapcsolódott be a küzdelmekbe, ám a döntőbe végül nem jutott be, dél-koreai ellenfele ezúttal jobbnak bizonyult. Szilágyi azonban a bronzéremért rendezett asszóban remekelt, hiszen egy friss világbajnokot győzött le.

Szilágyi Áron a szentpétervári viadalon jól kezdett, hiszen 15-10-re verte a dél-koreai Kim Jung Hvant. A következő asszójában ugyancsak dél-koreai ellenféllel, Gu Bon Gillel találkozott, akitől azonban 15-7-re kikapott. Harmadik meccsén a bronzéremért vívhatott az augusztusban Budapesten világbajnok orosz Venjamin Resetnyikovval.

A friss világbajnok sokáig meggyőzőbb volt, 12-8-ra is vezetett, ezután viszont a Vasas klasszisa megmutatta, hogy nem véletlenül akasztották az ő nyakába tavaly az olimpiai aranyérmet és ragyogó vívással megfordította a találkozót, melyet végül 15-13-ra nyert meg. A másik magyar induló, Gémesi Csanád a 16 között 15-4-es vereséget szenvedett az idén vb-ezüstérmes orosz Nyikolaj Kovaljovtól.

„Azt már korábban is elmondtam, hogy nem ez lesz életem versenye. A gyors felkészülés után, amit végigcsináltam, nem vártam magamtól csúcsformát. Ennek megfelelően alulmaradtam a legjobb teljesítményemtől, ugyanakkor úgy érzem, amikor nagyon kellett helytálltam” – mondta saját teljesítményéről Szilágyi.

Elismerte, sokáig nagyon úgy nézett ki, hogy a bronz is elúszik, végül sikerült 12-8-ról fordítania az aktuális világbajnok ellen. Ha nem is vagyok tökéletesen elégedett a vívásommal, a mostani formámhoz nagy eredménynek tartom ezt a bronzot, hiszen a világ élmezőnyéből szinte mindenki itt volt, egy komoly verseny volt, amit mindenki komolyan vett”.

Áron a koreai riválisával szembeni vereségről elmondta, egyszerűen nem tudott olyan fegyverhez nyúlni, ami jó. Úgy érezte, hogy Gu Bon Gilnek jobbak voltak a gondolatai, gyorsabb volt, egyszerűen nem volt ellene ellenszer.

„Látszott rajta, hogy többet készült, jóval motiváltabb volt. Elé kell ismernem, régen vertek meg ennyire, idén még nem is. Sajnálom, hogy beleszaladtam ebbe a vereségbe, de igyekszem ebből is tanulni. A Világkupa sorozatra is jobban fel kell készülnöm, ugyanakkor most belefért” – mondta Áron a tőle megszokott őszinteséggel.

Elmondta, nem sokat látott Oroszország második legnagyobb városából, Szentpétervárból, mert a versenyen kint lévő többi magyar vívóval (Szász Emese, Boczkó Gábor, Knapek Edina, Mohamed Aida és Gémesi Csanád) úgy határoztak, hogy szabadidejükben a csapattal egymásnak szurkolnak, hogy ezzel is egységes csapatot mutassanak.

süti beállítások módosítása