MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron a kardot választotta a basszusgitár helyett

2013.11.24. 21:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron.jpgSzilágyi Áron az elmúlt időszakban több alkalommal szerepelt a televízióban, és nem kizárólag sportműsorban. Nemrég egy gasztronómiai műsorban szerepelt, míg ezen a héten abból az apropóból került a kereskedelmi televíziók műsorába, hogy Tommy Vig világhírű dzsessz-dobos és zeneszerző a magyar sportolók londoni sikerein felbuzdulva mind a nyolc aranyérmünkhöz komponált egy-egy szimfóniát.

Mint köztudott, a tavalyi ötkarikás játékokon Áron szerezte az első magyar aranyérmet, sokak szerint olyan vívással, mintha angyalok fogták volna a kezét. Ennek köszönhetően ő is „résztvevője lesz” annak a gálakoncertnek, melyet december elsején a Budapest Jazz Orchesta zenekar ad a Duna Palotában

„Ha az olimpia utáni időszakot veszem alapul, akkor nem is szerepelek sokat a tévében, hiszen akkor szinte mindennap láthattak. Azóta természetesen kevesebbet szerepeltem, de valóban, mostanában ismét érkeznek megkeresések, Ez számomra jó visszajelzés, és örülök annak, hogy Magyarország sportszerető közönsége még emlékszik az olimpiai aranyra” – mondta a Vasas klasszisa.

Áron elmondta, mivel az év vége felé kevesebb a verseny, és csak az edzésekre kell összpontosítania, ennek köszönhetően több idő jut az ilyen jellegű megkeresésekre. Ennek köszönhetően – és azért, mert a bemutatón az országos bajnokság miatt nem tud jelen lenni - ellátogatott a zenekar főpróbájára is, ahol lenyűgözte őt a dzsessz hangulata, ahol a szimfónia hallgatása alatt megelevenedett előtte a londoni döntő is.

"Alapvetően mindenevő vagyok zeneileg, elsősorban a koromnál fogva a könnyűzene érdekel, de kezd tendálni a hangulatosabb komolyzene is. Két barátommal a középiskolában zenekart akartunk alakítani, de a történet három próba után véget ért. Basszusgitáron játszottam, még tanárhoz is jártam, de magamtól és az internetről is tanultam, de később az edzések miatt kevesebb idő jutott volna rá” – mondta Áron arról, fiatalabb korában milyen zenei „előképzést” kapott.

„Sose gondoltam annyira komolyan, hiszen botfülem van a zenéhez, a családban is örülnek, ha nem énekelek. Megértem, mert tudom, hogy jobb ez így mindenkinek” – vallotta be őszintén.

Áron természetesen egyetemi tanulmányait sem hanyagolja, hiszen jelenleg is egyszerre két szakra jár. Mind a két szakot végzi a vívás mellett, így napi 24 óráját tölti ki a vívás és a tanulás. „Most alapvetően jó ez az időszak, szeretem ezeket a hosszabb felkészülési időket. Jó ilyenkor az alapvető technikai elemekhez visszanyúlni, hiszen nem sürgetnek a versenyek” – mondta Áron, akire decemberben az országos bajnokság vár, majd februártól kezdődik a Világkupa sorozat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr925654316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása