MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron elismerésekkel készül az OB-re

2013.12.01. 11:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi1.jpgDecember közepén rendezik a vívók országos bajnokságát, melyre Szilágyi Áron is gőzerővel készül. Áron számára külön motivációt jelent, hogy egyéniben és csapatban is címvédőként áll rajthoz.

A bajnokság csak két hét múlva lesz, de Áron már így is elismerésben részesült, hiszen száztizenegy felsőoktatásban tanuló élsportoló részesült a jelenlegi tanév első félében a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíjban, amellyel a kormány az első diploma megszerzését támogatja.

Az ösztöndíj összegét kategóriánként határozták meg. Az olimpiai vagy paralimpiai érmet már nyert sportolók havi nettó 204 ezer forintos támogatásban részesülnek, az ötkarikás érem megszerzésére esélyesek 170 ezer forintot kapnak. A világbajnoki érmes versenyzőknek ugyancsak 170 ezer forint jut havonta, míg a vb-éremre eséllyel pályázók és az Eb-dobogón már állt sportolók egyformán 136 ezer, az Eb-éremre esélyesek pedig 104 ezer forintot kapnak. A minisztérium összesítése szerint, így havonta összesen 14,7 millió forint támogatásban részesülnek a felsőfokú tanulmányokat folytató élsportolók.

Az olimpiai vagy paralimpiai érmet már nyert sportolók közül Áron mellett Dombi Rudolf, Pauman Dániel, Kiss Tamás és Szabó Gabriella kajakozók, Risztov Éva, Sors Tamás és Tóth Tamás úszók, Csernoviczki Éva cselgáncsozó és Lőrincz Tamás birkózó részesült az első körben az ösztöndíjban.

Emellett a zenében is elismerik teljesítményét, hiszen ahogy már mi is beszámoltunk róla, Tommy Víg világszerte ismert jazz zenész és komponista a Duna palota-beli koncertjén vezeti majd végig a közönséget a nyolc londoni aranyérem mámorán, felidézve a magyar győztesek sikereit.

Mivel Áron is tiszteletét tette az egyik próbán, de a két híresség hamar megtalálta a közös nyelvet. „Egy vívó pillanatok alatt otthon érzi magát a páston, bárhol is legyen a földön, mint ahogy egy zenész is percek alatt be tud illeszkedni egy zenekarba, függetlenül attól, hogy a többi muzsikus anyanyelvéből egy szót sem ismer” mondta Tommy Víg.

Áron elmondta, 2-3 órával a verseny előtt még nyugodtabb muzsikát keres, majd a bemelegítésnél már egyre pörgősebbet. Úgy véli a Tommy Víg által írt kompozíció remekül adta vissza a vívás lényegét és a döntő hangulatát.

„Jelenleg a decemberi országos bajnokságra készülök, ezért a sok munka idején jól esett és egy kis kikapcsolódást jelentett bekukkantani a próbába és megismerni a kitűnő zenészeket” – mondta a Vasas klasszisa, aki hozzátette, reméli, hogy hozzá hasonlóan az olimpiai bajnok társai is élvezni fogják a róluk írt darabokat. Ugyanakkor a koncerten sajnos nem tud ott lenni, mert aznap a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) párizsi ülésén kell részt vennie. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr975669652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása