MOL csapat Vívás Blog

A Szilágyi Áronnal felálló Vasas a csapatbajnokság fő esélyese

2011.11.17. 12:46 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron javában készül az év idei utolsó versenyére, a kardozók országos csapatbajnokságára. A fiatal magyar vívó idén nemzetközi és hazai szinten is remekelt, így nagy reményekkel várhatja a december végi viadalt. 

Idén szinte az összes nemzetközi versenyen ő szerezte meg a legelőkelőbb helyezést a magyar kardozók közül. Ennek köszönhetően a világranglistán is előkelő helyet foglal el, így ha a véletlenek szerencsétlen egybeesése folytán a kardcsapat nem lehet ott a londoni olimpián, Áron egyéni indulása így is biztosnak tűnik. 

Emellett szintén jelentős érv, hogy a Vasassal címvédőként állhatnak pástra. A válogatottal háromnegyed részben megegyező angyalföldi klub (Iliász Nikolász, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron is alapember a nemzeti csapatban) tavaly a döntőig simán menetelt, ott azonban a GEAC megizzasztotta őket. 

Az ellenfél többször is vezetett, - volt, hogy már öt-hat tussal is -, de hála Szilágyi remeklésének sikerült megfordítani az eredményt. Ez nem túlzás, hiszen előbb az ötödik párban fordított 16–22-ről 25–24-re, majd a kilencedik, döntő asszóban 35–40-ből csinált 45–42-t. 

Szintén a Vasas sikere mellett szól, hogy az idei egyéni bajnokot is ők adták, éppen Áron személyében. Szeptemberben a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett viadalon ugyan valamennyi válogatott remekelt, hiszen a legjobb nyolcig jutott, de Szilágyi előbb Nemcsiket, majd Decsi Tamást is legyőzte. 

A döntőben a fiatal Gáll Csaba várt rá, aki 10-10-ig remekül tartotta magát, de ekkor Szilágyi ellépett 14-10-re és innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet és végül három tussal győzött. Ennek fényében a még mindig csak 21 esztendős kardozó érthetően jó esélyekkel várhatja az ob-t.

Jövőre aztán az év eleje lesz roppant mozgalmas a kardozók számára. A januári hazai válogató után februárban két jelentős verseny is vár Áronékra, hiszen a hónap elején Plovdivban egyéni Grand Prix versenyt rendeznek, míg a hónap közepén Padovában csapat GP lesz. 

Főleg ez utóbbi a fontos, hiszen sikeres szereplés esetén nagyban nőne a kardcsapat részvétele a 250 nap múlva kezdődő londoni olimpián. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr873389267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása