MOL csapat Vívás Blog

Van még lehetőség a csapat eredményein javítani

2011.05.10. 12:14 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron a legutóbbi, athéni Világkupán egyéniben az első helyen végzett. A fiatal kardozó egész nap remekül versenyzett, a döntőre pedig sérülés miatt nem állt ki ellenfele a világranglistát vezető német Limbach.

Áron azonban nem sokáig örülhetett egyéni sikerének, hiszen a másnap megrendezett csapatversenyben a magyar együttes csak a csalódást jelentő 13. helyen végzett. A vívók jövő március 31-ig tartó olimpiai kvalifikációs sorozatának első versenye így nem sikerült jól az ezúttal Szilágyi, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Iliász Nikolász összeállításban szereplő csapatnak.

„A csapat lett volna a fontosabb, hiszen ott jelenleg nem állunk túl jól a világranglistán” – mondta Áron kissé csalódottan a viadal után, hiszen már az athéni utazás előtt is abban bízott, hogy az elmúlt hónapok balszerencséje után ezúttal mellénk áll majd a szerencse.

A csapat azonban már az első meccsén elbukott, a nyolcaddöntőben az amerikaiaktól kapott ki, így hamar eldőlt, hogy még a legjobb nyolc közé se jut be. A folytatásban sem sikerült a javítás, hiszen a lengyelek is jobbnak bizonyultak nálunk.

Az igazi szégyen szerencsére elmaradt, mert Spanyolország, majd Irán legjobbjait már legyőzte az együttes, amely így végül a 13. lett. A Világkupát az olaszok nyerték meg.
„Az amerikaiak nem tűntek nehéz ellenfélnek, a bemelegítésnél is minden jól ment, de aztán megleptek minket. Nem azt vívták, amit vártak, nagyon agresszív vívással legyőztek minket. Sajnos én is az egyéni győzelem fáradtságával álltam ki, és két vereséggel kezdtem” – értékelt Áron.

A világbajnok vívó úgy véli nagy baj még nincs, hiszen az öt Világkupa versenyből csak a négy legjobb eredményét számolják be, és valószínűleg ez a mostani esik majd ki. Kovács Tamás szövetségi kapitány is azt kérte tőlük, hogy ne keseredjenek el, hiszen a pekingi olimpia előtt is hasonló volt a helyzet, aztán a világbajnoki győzelem után könnyedén jutottak ki az olimpiára.

Áron nem titkolja, a jövőben Pszichológus is foglalkozik majd velük, akivel átbeszélhetik a sorozatterhelés okozta nehézségeket. A javításra mindenesetre nem kell sokat várni, hiszen a hétvégén Madridban lépnek pástra, ahol újabb Világkupa versenyt rendeznek.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr342892712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása