Szilágyi Áron továbbra is tartja kiváló formáját, hiszen az idei három Világkupa versenyen egy első (Madrid) és egy második (Budapest) helyet szerzett. Legutóbb a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-n remekelt, ahol csak a döntőben kapott ki, a koreai Kim Jung Hvan-tól.
Áronnak két érdekes összecsapása is volt a versenynap folyamán, mindkétszer olasz ellenféllel szemben. A Berre elleni negyeddöntőben szinte végig fej-fej mellett haladtak, majd 14-14-nél Áronnak sikerült bevinnie a győztes találatot. A találkozó után sokaknak feltűnhetett, hogy Áron elnézést két ellenfelétől.
„Mind a kettőnk szándéka az volt, hogy együttes legyen az utolsó találat és a hosszabbítás döntsön a továbbjutásról. Ezúttal csak a szerencsének és a gyorsaságomnak volt köszönhető, hogy nekem sikerült bevinnem. Ilyenkor szokás elnézést kérni, ráadásul Berre nem olyan, mint egy-két a honfitársa, ő egy nagyon sportszerűen küzdő versenyző” – mondta Áron a szokatlan, ám roppant sportszerű lépésről.
Az elődöntőben egy másik olasz Samele várt rá, akiről Áron úgy érezte, tart tőle. Ez valahol érthető is, hiszen az elmúlt években már többször is találkoztak különböző világversenyeken, és az olasznak nem sok babér termett ezeken az összecsapásokon.
„Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, tettem le már annyit az asztalra, hogy tartsanak tőlem. Ugyanakkor a sportban, ha valaki egy erős versenyzővel kerül szembe, akkor annak motiválnia kell őt. Amikor én fiatalabb koromban olimpiai-, világbajnok vívókkal kerültem szembe én is felpörögtem és megpróbáltam magam még jobban odatenni” – mondta azzal kapcsolatban, mekkora motiváló erőt adott, számára korábban, ha egy erős ellenféllel találta magát szemben.
Erre a legjobb példa a 2007-es szentpétervári világbajnokság, ahol az akkor 17 esztendős gimnazista Szilágyi - Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, és Decsi Tamás társaként – csapatban világbajnoki aranyérmet szerzett. Ugyan csak az utolsó pillanatban került be a keretbe, mert Lengyel Balázs megbetegedett, de az orosz városban végül nem csak kiegészítő ember volt.
A csapat menetelése során egyértelműen a nap legnagyobb magyar győzelmét aratta, amikor az oroszok ellen az utolsó előtti párban, vesztett állásból 8-3-ra győzte le a vívósport egyik legnagyobb egyéniségét, az ötödik egyéni vb-aranyát éppen Szentpéterváron megszerző, négyszeres olimpiai bajnok Pozdnyakovot.
Szóval ilyen volt Áron, ha nagynevű ellenféllel szemben kellett pástra lépnie. Mostanra viszont – mindössze 24 évesen – sok vívó számára ő lett a nagynevű ellenfél.

Az olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron a második helyen végzett a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-n. a Vasas klasszisa egész nap remekül vívott, és a döntőben is vezetett koreai ellenfele ellen, aki végül egy huszáros hajrával tudta a maga javára fordítani az aranycsatát.
A hétvégén Budapesten rendezik a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-versenyt. A legnagyobb hagyományú magyar vívóviadalon a hazai élmezőny mellett rendre a világ legjobbjai lépnek pástra. Így természetesen ott lesz a londoni olimpia kardvívó bajnoka Szilágyi Áron is.
Szilágyi Áron az idei évben már két Világkupa viadalon van túl. Amíg Madridban a kilencedik helyen végzett, addig Padovában már ő bizonyult a legjobbnak. A verseny érdekessége volt, hogy Áron legszorosabb meccsét a torna legelején vívta, egy iráni versenyző, egy nem igazán ismert német és egy junior korú francia ellen. Ugyanakkor a hajrára egyre jobban belelendült és ennek köszönhetően a döntőben a koreai Gu tíz pontig sem tudott eljutni ellene.