MOL csapat Vívás Blog

Az egyik szemem sír, a másik nevet

2011.06.30. 22:10 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A magyar férfi válogatott ötödik helyen végzett a New York-i kard Világkupa-versenyen, amelyen 19 válogatott indult. Az együttes a legjobb 16 között a fehéroroszok 45-44-es legyőzésével kezdett, majd 45-32-re kikapott a későbbi bronzérmes németektől. Az 5-8. helyért előbb a franciákat (45-36), majd a dél-koreaiakat (45-41) verte a magyar együttes. A győzelmet a románok szerezték meg, akik az oroszokat verték a döntőben.

A szombati egyéni versenyen nem került a legjobb 16 közé magyar vívó, a legjobb eredményt Szilágyi Áron érte el, ő a 17. lett. Nem ez volt az első olyan verseny, melyen a Vasas vívója érte el a legjobb eredményt a magyar versenyzők közül.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egy ötödik helyet nem szokás ünnepelni, de ez most jelentős előrelépés a csapat számára az elmúlt versenyekhez képest. Jól vívott a csapat, de a németektől sajnos megint kikaptunk. Nagy nehézség őket megverni, legközelebb jobban fel kell készülnünk belőlük” – összegzett a világbajnok vívó.

Áron szerint lassan olyanok lesznek számukra a németek, mint a vízilabdázóknak voltak évekig a szerbek. A német vívók az elmúlt időszakban nagyon harcosak, agresszívak, így nehéz ellenük a technikás vívással sikerre jutni. Úgy gondolja nekünk is harcolni kell, mert az nem lehet, hogy mindig ők győzzenek

Az ugyanakkor örömmel töltötte el az egész csapatot, hogy a fehéroroszokat, a franciákat és a koreaiakat is legyőzték. Az olimpiai kvalifikáció miatt nagyon fontos volt, hogy a beloruszok a franciák és az ukránok előtt végezzenek, hiszen ők számítanak a fő riválisoknak.

„Az olasz, orosz, román, német csapat már nagyon elment tőlünk, de az ötödik európai helyre még odaérhetünk. Különösen a fehéroroszok elleni győzelem volt a fontos, mert így nem jutottak a nyolc közé és nem tudtak pontot szerezni. Ha ott kikapunk, bajba lettünk volna” – mondta Áron.

A fiatal kardozó azt szerényen elhallgatta, hogy ez elsősorban neki köszönhető, hiszen az utolsó párban 40-37-es belorusz vezetésnél állt a pástra, és innen fordított 45-44-re.

A férfi kardozóknál rendeznek csapatversenyt a londoni olimpián, így elsősorban a válogatottnak lenne célszerű kvótát szereznie, mert akkor egyéniben is biztosított a maximális indulói hely. A nőknél ebben a szakágban nem lesz csapatverseny az ötkarikás játékokon, azaz csak egyéniben van lehetőség kvótaszerzésre a 2012 márciusának végéig tartó kvalifikációs időszakban.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr413028584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása