MOL csapat Vívás Blog

Nem vagyok elégedett magammal

2011.06.07. 20:29 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron tízedik helyen végzett vasárnap a férfi kardvívók lengyelországi Grand Prix-versenyén. A fiatal magyar kardozót az olasz Giampiero Pastore állította meg, miután 15-13-ra győzött a negyeddöntőbe kerülésért rendezett párharcban.

Szilágyi – több idei versenyhez hasonlóan - így is a legjobb helyezést érte el a magyar versenyzők közül. Nemcsik Zsolt a 14. helyen végzett, rajta kívül a főtáblára még három magyar került fel: Lontay Balázs a 21., Gáll Csaba az 56., Decsi Tamás pedig a 64. lett a 135 fős mezőnyben

„Nem vagyok elégedett, mert az olaszt, akivel vívtam a legjobb 16 között, le kellett volna győznöm. Nagyon hosszú meccset játszottunk, a mi párharcunk húsz perccel tartott tovább, mint a többi találkozó, amit velünk együtt kezdtek el” – értékelte a kiélezett helyzetet Áron.

Tisztában volt vele, hogy Pastore tapasztalt régi versenyző, és a legtöbb olaszhoz hasonlóan reklamál, időt húz, hogy ezzel is megbontsa az ellenfél vívását. „Most is ezt tette, minden asszó után cipőt kötött, vagy a szerelését igazgatta hosszasan. Erre azért volt szüksége, mert idősebb és így többet tud pihenni egy-egy asszó között”.

Szilágyi szerint ellenfele taktikailag nagyon jól csinálta, amit csinált, most már ő is tisztában van vele, mit kellett volna másként tennie. „Nem akarok nagyon mélyen belemenni a szakmába, de az ő támadásait kellett volna lerövidítenem, és nem kellett volna leállni harcolni vele”.

A világbajnok kardozó egyébként nem rágódott sokat a vereségen, és bár fontos verseny volt, nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, mint elmondta, elsősorban a csapat szereplése a fontos a tavaszi versenyeken, hiszen az együttesnek kell kivívni az olimpiai kvalifikációt.

Ebben a szakágban ugyanis rendeznek csapatversenyt a londoni olimpián, így elsősorban a válogatottnak lenne célszerű kvótát szereznie, mert akkor egyéniben is biztosított a maximális indulói hely.

A kvalifikációs időszak 2012. március 31-ig tart. A világranglistáról az első négy helyezett, valamint földrészenként további egy csapat utazhat Londonba. Minden országnak 2012. május 1-ig kell véglegesen leadni a kvalifikált versenyzők névsorát.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr542965637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása