MOL csapat Vívás Blog

Nehéz, de nem lehetetlen a kardcsapat helyzete

2011.06.03. 16:59 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Az elmúlt időszakban többen is aggodalmukat fejezték ki, hogy az olimpiák egyik legsikeresebb magyar sportága, a férfi kardvívás csapatban nem lesz ott a 2012-es londoni olimpián. Ez azonban még nagyon távoli, az ötkarikás játékokig még számos alkalom nyílik a csapat tagjai előtt, hogy javítsanak jelenlegi világranglista helyezésükön lés kiharcolják a részvételt.

Ezen a hétvégén ugyan egyéni Grand Prix versenyt rendeznek Varsóban, de egy-egy kiemelkedő egyéni eredmény a csapat megítélésén is sokat javíthat.

A hónap végén New Yorkban azonban már csapat Világkupa viadalt rendeznek, és egy ezen elért kiemelkedő eredmény nagyot javíthatna a jelenlegi helyzeten. Július közepén rendezik Sheffieldben az Európa-bajnokságot, október 8. és 16. között pedig az olaszországi Cataniában az év legjelentősebb versenyét, a világbajnokságot.

Természetesen még jövőre is számos alkalom nyílik az előrelépésre, ilyen többek között a februári plovdivi Világkupa, vagy a március elején megrendezésre kerülő MOL Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix verseny. Emellett létfontosságúnak látszik a jövő februári olaszországi és a márciusi moszkvai csapat Világkupa viadal is.

A magyar együttes az athéni Világkupán nem érte el a várt eredményt, de ha a többi versenyen jól szerepel, akkor az, mint legrosszabb eredmény törlődik, így nem kell vele foglalkozni. Amennyiben mégsem jön össze a csapat kvótaszerzése, akkor csak egyénileg indulhat magyar kardozó. (Erre a jelenlegi helyzetben egyelőre csak Szilágyi Áronnak van esélye, a többieknek még ezért is hatalmas harcot kell vívniuk.)

A kardozóknál rendeznek csapatversenyt a londoni olimpián, így elsősorban a válogatottnak lenne célszerű kvótát szereznie, mert akkor egyéniben is biztosított a maximális indulói hely, hiszen a nyolc válogatott három-három fővel 24 helyet már lefoglal.

Hozzájuk jön a FIE módosított ranglistájáról - melyről a 24 biztos résztvevőt, illetve országuk többi képviselőjét törlik - a hét legelőkelőbben rangsorolt vívó, területi megoszlás szerint: Európából, Ázsiából, Amerikából kettő-kettő, Afrikából egy kerül be az ötkarikás mezőnybe.

Öt további vívó a négy térség olimpiai zónaversenyéről csatlakozik: Európából kettő, Amerikából, Ázsiából, Afrikából pedig egy-egy fő. Ezeken a versenyeken már csak olyan országok képviselői indulhatnak, melyek még egyetlen kvótát sem szereztek az adott szakágban. A ranglistáról, illetve a zónaversenyekről országonként maximum egy versenyző szerezhet kvótát.

A kvalifikációs időszak 2012. március 31-ig tart. A világranglistáról az első négy helyezett, valamint földrészenként további egy csapat utazhat Londonba. Minden országnak 2012. május 1-ig kell véglegesen leadni a kvalifikált versenyzők névsorát.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr882954601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása