MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: A csapatverseny nem csak a nevek alapján dől el

2011.12.24. 12:16 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A karácsony előtti utolsó hétvégén rendezték a vívók, így a férfi kardozók csapatbajnokságát. Az aranyvasárnap azonban csak ezüstöt hozott a Szilágyi Áront is soraiban tudó címvédő Vasasnak. Ez annak tükrében meglepetés, hogy az elmúlt négy kiírást egyaránt ők nyerték. 

Ezúttal azonban hiába jutottak magabiztosan a fináléba, ott 45-41 arányú vereséget szenvedtek az elődöntőben a Vasas második csapatát búcsúztató Gödöllőtől. Szilágyiék számára az sem lehet mentség, hogy ezúttal nem számíthattak az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsoltra, aki korábban már Olaszországban vívott a csapatbajnokságban, így itthon már nem léphetett pástra. 

„Erős csapat a gödöllőieké, és a döntőben nagyon együtt voltak. Látszott rajtuk, hogy nagyon készültek, és ennek köszönhetően nagyon motiváltak voltak. El kell ismerni, megérdemelten vihették haza a győztesnek járó kupát” – mondta Áron rendkívül sportszerűen az ellenfélről. 

Saját teljesítményéről elmondta, kicsit fáradtan ment számára a vívás egész nap, hiszen végigversenyezte az évet. Számára furcsa volt, hogy Nemcsik nem volt velük, hiszen nem is emlékszik olyan versenyre, amikor nem voltak együtt. 

„A csapatverseny nem csak a nevek alapján dől el, ezzel tisztában voltunk, és ezt látni a nemzetközi mezőnyben is. Ha jó vívók összegyűlnek, de nincsenek együtt, akkor nem az erősebb csapat nyer. Most is ez történt” – vonta le a konzekvenciát. 

Leginkább azt sajnálja, hogy a négy egymás után megnyert csapatbajnoki cím után, ezúttal megszakadt a sorozat. 

„Sajnos ezúttal nem éreztem azt, amit egy világversenyen. Nem voltam kirobbanó erőben, nem volt meg az a kirobbanó motiváció. Ez most nekem nagyon hiányzott” – mondta arról, ő miért nem tudott valamilyen pluszteljesítménnyel segíteni csapatán. 

Elismeri, amit megbeszéltek mindent megcsinált, de egy kis lélek hiányzott belőle. Csalódottságán azonban hamar túltette magát. Ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a szakági szövetség döntése értelmében ő lett az Év vívója. Ez nem meglepetés, hiszen az összes versenyen a legjobb eredményt érte el a kardozók között. 

„Nem is gondoltam erre, de őszintén megmondom nem lepett meg, hiszen én is úgy érzem jól teljesítettem idén. Megtisztelő ez a cím és roppant büszke is vagyok rá” – mondta Áron, aki bízik benne, jövőre egy sikeres olimpiai szereplés után ezt a címét is megvédheti.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr803491742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása