MOL csapat Vívás Blog

Matekzseniből kardozó világbajnok

2011.01.12. 19:38 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

 A világbajnok kardvívó Szilágyi Áron már gyerekként is kitűnt kortársai közül. Igaz akkor még nem a vívással, hanem átlagon felüli matematika tudásával. Azonban hiába a remekszereplés az országos versenyen, a koordináta geometriát azóta sem szerette meg.

Szilágyi Áronról mindenki tudja, hogy remek kardozó, 17 évesen már világbajnok volt, és tavaly ő javította a legtöbbet a világranglista helyezésén a magyar vívók közül. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy már gyerekként imádta a matematikát, és országos versenyen harmadik lett.

Áron családjában nem meglepő ez, hiszen édesapja műszaki egyetemet végzett ember, bátyja pedig – Áronhoz hasonlóam – egyetemre jár, és tanulmányai között szerepel a matematika szak is.

Áron jelenleg az ELTE nemzetközi tanulmányok szakára jár, és mivel éppen vizsgaidőszak van, szerdán politikatudományból tudott le egy vizsgát - a demokratikus politikai rendszer volt a tétel címe - a tőle megszokott színvonalon, ötösre.

„A logikus dolgokat mindig könnyebben tanultam, a lexikális dolgokkal azonban már nehezebben birkóztam meg. A verstanulást nem szerettem, de a matek az mindig érdekelt” – mondta a még mindig csak 21 éves kardozó.

Áron úgy véli, a matematika a vívásban is segíti, hiszen a logikus gondolkodás alapján könnyebb kitalálni, egy bizonyos lépésre vajon mit reagál ellenfele. A matekból a kombinatika és az analízis volt a kedvence, ugyanakkor a koordináta geometriát soha nem szerette.

Pedig nem indult csodagyereknek, az óvodában még nem érdekelték a számok, az iskolába kerülve azonban minden felmérőjét a maximális ponttal adta be. Ezek után nem volt meglepő, hogy tanárai már első osztályosként is matematika versenyre nevezték.

„Ezek még nem voltak komoly versenyek, de hetedikben az országos matematikai versenyen a harmadik lettem” – emlékezett vissza első olyan versenyére, amikor dobogón végzett.

A dobogós helyezést vívóként már eddig is sokszor átélhette, de éppen a vívás volt az, ami miatt időben hanyagolta a tanulást. „A Fazekasba jártam gimnáziumba, és amikor elkezdtem vívni, kicsit hanyagoltam a tanulást, így romlott az átlagom, de érettségire összeszedtem magam, és már nem volt gond”.

Áron egyébként könnyen tud tanulni, így az edzések, edzőtáborok és a versenyek között is szakít magának időt a tanulásra. Nem zavarják a külső körülmények, a legtöbbször kijegyzeteli magának a lényeget és azt akár repülőn, utazás közben is képes megtanulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr862579590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása