MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron nem tudott felhőtlenül örülni Világkupa győzelmének

2012.06.27. 11:07 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgSzilágyi Áron számára remekül sikerült az olimpia előtti legutolsó Világkupa verseny, a Chicagóban megrendezett Korfanty Kupa. A magyar kardozó megnyerte a számos világklasszist felvonultató versenyt, mégsem tudott felhőtlenül örülni.

„Az első három meccs viszonylag sima volt, hiszen először egy fiatal oroszt, majd a legjobb előbb a szintén orosz Ibragimov-ot vertem 15:8 arányban, majd a kanadai Polossifakis-t 15:6-ra” – mondta a 22 éves klasszis, aki egyedüli magyar kardozóként szerepel a londoni olimpián.

A legjobb 8 között roppant érdekes asszót vívott az olasz Curatoli-val. A fiatal versenyző a verseny addigi szakaszáig több nagyágyút elbúcsúztatott, így többek között ő jelentette a végállomást a román Dumitrescunak, vagy az idei eb bronzérmesének a fehérorosz Bujkevicsnek.

„Végig vezettem ellen, de nagyon jó napot fogott ki és 14-14-nél utolért, így egy mindent eldöntő tus következett, amit szerencsére nekem sikerült bevinnem” – mondta Áron, aki ugyan nem izgult a döntő tus előtt, de elismerte, nagyon zavarta volna, ha egy olyan meccsen kap ki, ahol végig vezetett.

Áron elmondta, az ilyen kiélezett helyzetekben legtöbbször az asszó addigi képe határozza meg, hogy mi lehet a legbiztosabb, legbiztonságosabb megoldás a döntő pont bevitelére. A magyar klasszis úgy véli, lélektani előnyben van, aki esetleg végig vezetve jut el idáig, ennek ellenére nem mehetett biztosra.

A legjobb négy között az örök rivális német Limbach következett volna, de ő visszalépett a küzdelmektől, miután egy korábbi asszóban meghúzódott a combizma és az olimpia közelsége miatt nem akarta kockáztatni egy komolyabb sérülés veszélyét. (A német klasszisnak nem ez volt az első ilyen esete, tavaly az athéni világkupán a döntőt adta fel éppen Áron ellen, ugyancsak sérülés miatt.)

„Sajnos a döntőben a koreai Kim ellen is úgy győztem, hogy nem ment végig az összecsapás. 5-0-ra és 8-4-re is vezettem, de a szünetben Kim feladta a versenyt, mert egy előző asszóban kifordult a bokája. Valószínűleg csak azért állt ki a döntőre, mert kellett számára a pont az olimpiai csapatba kerüléshez” – mondta Áron a kurta-furcsa döntő asszóról.

A győzelemnek mindenesetre örült, hiszen így megőrizte hatodik helyét a világranglistán, így az olimpián a döntőig nem találkozik a jelenlegi két ranglistavezetővel a német Limbach-al és az orosz Jakimenkóval.

„Így a ranglista 3. és 4. helyezettjével kerülök egy ágra, ami azt jelenti, ha eljutok az elődöntőig, ott a papírforma alapján vagy az olasz Montano, vagy a koreai Gu Bon-Gil lehet az ellenfelem” – mondta Áron arról az „útról”, ami idei elsőszámú terve, az olimpiai érem felé visz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr594614066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása