MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron szerint van, amikor a fizikális, mentális tudás kell a sikerhez

2014.02.08. 09:12 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgAz olimpiai bajnok Szilágyi Áron számára remekül kezdődött az idei év. A Vasas klasszisa az év első jelentősebb megmérettetésén a Meszéna Miklós emlékversenyen - amely egyben felnőtt válogató is volt – pazar teljesítményt nyújtott és megnyerte a viadalt.

A Vasas klasszisa egész nap magabiztosan vívott, ugyanakkor a nyolcaddöntőben egy osztrák vívóval szemben jelentős hátrányból kellett felküzdenie magát. Áron már korábban is elmondta, felkészülésében a szakmai felkészítés mellett jelentős szerepet játszik pszichológus is. Vajon ilyen helyzetekben, mint az osztrák elleni „feltámadás”, vajon melyiknek veszi nagyobb hasznát?

Különböző versenyeken, különböző asszókban más-más munkája jön ki. Az osztrák a nyolc közé jutásért már 12-2-re vezetett ellenem. Ez egy igencsak meggyőző előny, de sikerült fordítani ellene. Nem a vívótudás, sokkal inkább a fizikális, mentális tudás kellett hozzá. Iszonyatosan küzdöttem érte, de úgy gondolom megérte” – mondta immár az eset után a Vasas klasszisa.

Áron elárulta, az osztrák elleni az asszó után felszabadultabb lett és a folytatásban már sokkal magabiztosabban vívott. „A döntőben már sokkal inkább a taktika és a technika számított, azt így sikerült megnyernem Decsi Tomi ellen, akivel régóta ismerjük egymást, így sok meglepetéssel már nem tudunk szolgálni egymásnak” – mondta Áron, aki 2007-ben többek között Decsivel – valamint Nemcsik Zsolttal és Lontay Balázzsal - együtt lett világbajnok.  

Kárpáti Róbert Áron pszichológusa korábban úgy nyilatkozott, az olimpiai bajnok kardozó, egy hihetetlen profi mentalitású sportoló, amikor nagy cél lebeg a szeme előtt, már hónapokkal korábban kizárja a külvilágot.

A szakember tanácsai sokat számítanak, hiszen a világ legjobbjai között már annyira kicsi a különbség, hogy a döntőket már a „fejek játsszák le”. Kárpáti szerint technikailag és fizikailag olyan érett sportolók jutnak el a végjátékig, hogy ott már az dönt, hogy abban a másfél-két perc aktív vívásban ki tud jobban ott lenni mentálisan.

Áron mostani sikere kapcsán elmondta, véleménye szerint minden mérkőzés más, éppen ezért, mindig más, amiből egy vívónak építkeznie kell egy-egy asszó során. Áron a legutóbbi győzelme kapcsán is kihangsúlyozta, sikereiben nagyon sok százalékban mögöttem álló csapaté is az érdem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr555804433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.