MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Bíztató, hogy ott tudtam maradni a világ élmezőnyében

2013.12.25. 11:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron 2.jpgSzilágyi Áron sikerrel zárta a 2013-as évet. Az olimpiai bajnok kardvívó, a WestEnd országos bajnokság egyéni versenyét ugyan betegsége miatt kihagyta, csapatban viszont sikerült megvédenie bajnoki címét. Áron az év vége kapcsán elmondta, elégedett az idei évével.

„Ha azt nézem, hogy az idén hat Világkupa viadalon indultam, és ezeken öt egyéni érmet nyertem, míg háromszor a csapattal is érmesek lehettünk, sőt elsők is voltunk, akkor úgy gondolom, elégedett lehetek. Ugyanakkor az Európa-bajnokságon a csapattal ezüstérmet nyertünk, míg a világbajnokságon egyéniben bronzérmet szereztem, ha nem is teljes mértékben, de ezekkel az eredményekkel is elégedett lehetek” – összegezte az idei évet a londoni olimpia első magyar aranyérmese.

Elárulta, igazán azt sajnálja, hogy az Eb-n és a vb-n is aranyérem nélkül maradt, de tisztában van vele, nem lehet mindig a legjobb. A zágrábi Európa-bajnokságon a legjobb 32 között szenvedett vereséget, az olaszok kevésbé ismert vívójától Enrico Berrétől, míg a budapesti vb-n hiába vezetett szinte végig, végül alulmaradt az orosz Nyikolaj Kovaljovval szemben.

„Azt azonban roppant bíztatónak tartom, hogy ott tudtam maradni a világ élmezőnyében. Jelenleg második vagyok a világranglistán, és remélem ezt a helyezést jövőre is meg tudom tartani, sőt akár javíthatok is rajta” – mondta Áron, aki már idén elkezdte a felkészülést a jövő év elején esedékes Világkupa versenyekre.

Elárulta, a munkával biztos nem lesz gond, hiszen ugyanúgy élvezi a vívást, és ugyanolyan motiváltnak, sikeréhesnek érzi magát, mint korábban. Az év talán legfájóbb eseménye számára az volt, amikor véglegessé vált, hogy a 2016-os rió-i olimpián nem lesz férfi kard csapatverseny.

„Ennek ellenére a jövőben nem fog változni semmi, számomra ugyanolyan fontos marad a csapatverseny, mint volt. Az egyéni versenyek is jelentősek, de ugyanúgy megteszek mindent a csapatért, mint eddig. Bízom benne, hogy idén elindult valami, és a jövőben folytatjuk a csapattal is a felzárkózást és legalább az ideihez hasonló eredményeket érünk el”.

Áron mellesleg nem csak a vívás területén nyújtott maradandót, hiszen számos jótékonysági eseményen is részt vett, de őt is több civil elismerés érte. Ezeket talán nincs is elég hely felsorolni, de a legjelentősebbek közül való, hogy beválasztották a FIE sportolói bizottságába, megkapta a Balassi emlékkardot. Főszereplője volt a budapesti vb reklámfilmjének, és természetesen ő is „szerepel” abban a zeneműben, melyet a világszerte ismert jazz zenész és komponista Tommy Víg írt a nyolc londoni aranyérem kapcsán.

Így összességében elmondható, Szilágyi Áron valóban eredményes évet zárt. Olimpiát ugyan nem nyert, de majd 2016-ban erre is lesz lehetősége.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr455707889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.