MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áront még a Bayern München sem csábíthatja el a vb felkészüléstől

2013.07.20. 12:11 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron 2.jpgAz elmúlt évek magyarországi sporteseményeihez számos reklámfilm készült. Azonban az augusztusban esedékes MOL Vívó Világbajnoksághoz készített kisfilm minden eddiginél látványosabb lett. A főszereplő természetesen a jelenlegi elsőszámú magyar vívó, Szilágyi Áron volt, aki rengeteg élményben részesült a forgatás során.

A filmben az olimpiai bajnok Szilágyi Áron megvív egy barbár harcossal, a Három testőr hírhedt bíborosának egyik emberével, egy Hegylakó kinézetű idegennel, majd a döntő összecsapása a Star Wars filmekből ismert Darth Vader – Áron egyik kedvenc karaktere - ellen következhet.

Áron elmondta, a látványos akciójeleneteket felvonultató film forgatásán eleinte félt az idegen közegtől, de összességében élvezte a kétnapos forgatást, és sok segítséget kapott. Bízik benne, a film is hozzájárul ahhoz, hogy a Syma Csarnokban telt ház legyen a vb alatt.

"Furcsa volt, hogy olykor a kaszkadőrök kijavították a mozdulataimat, amit helyre billentett, hogy néha ők is megfogadták az én tanácsaimat. Ugyanakkor nagyon örülök, hogy betekintést nyerhettem egy reklámfilm készítésének a fortélyaiba, de elsősorban sportoló vagyok" - mondta London első magyar olimpiai bajnoka ara a felvetésre, hogy jövőre esetleg már az Oscar-díj átadóján láthatjuk őt.

Áron elmondta, egy korábbi forgatáson kérték fel a vb kampányfilmjének főszerepére, és örömmel vállalta a feladatot. „Minden olyan jellegű felkérést örömmel fogadok, amit egy jó ügy érdekében kérnek. A vívás pedig amúgy is közel áll hozzám, és nagyon inspiráló volt, hogy rám gondoltak” – mondta a Vasas klasszisa.

Áron tehát nem vállal el bármilyen felkérést, mint elmondta, elsősorban azt nézi, milyen célt szolgál. Ha a sportágat, a klubját, vagy a támogatót helyezi előtérbe, akkor természetes számára, hogy szerepet vállal benne.

„Nem vagyok egy magamutogató ember, nem azért csinálom, hogy magamat visszanézhessem, elsősorban mindig az általam értelmesnek vélt célt keresem”.

Áron a nyár elején esedékes Európa-bajnokság és a nyár végi vb miatt idén nem is tudott a nyaralással foglalkozni, mint elmondta, a vb után baráti társasággal tervez egy rövidebb horvátországi nyaralást. Természetesen kedvesével kettesben is elutaznak valahová, de még ezt sem tervezi, hiszen jelenleg minden idejét a vb-felkészülésre szánja.

Hogy ez mennyire így van, még kedvenc csapatának a Bayern Münchennek az augusztusi győri fellépése sem tántoríthatja el a felkészüléstől. „Annak ellenére, hogy a Bayern mindig lázba hoz, ezúttal félre kel tennem az egyéb sportok iránti szerelmemet, hiszen nem szabad semminek elvonnia a figyelmet a vb-től. Egyéniben az év közben öt Világkupa-versenyen is dobogóra állhattam és a csapattal is egyre jobb formába kerültünk, így bízom abban, hogy a vb-n is ott lehetünk a legjobbak között” – mondta Szilágyi. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr465415790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.