MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Azért mert olimpiai bajnok vagyok, nem szólok bele minden asszóba

2013.03.05. 15:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgA Világkupa-sorozat legutóbbi, olaszországi versenyén ezüstérmet nyert a magyar férfi kardcsapat. Ez különösen annak fényében fantasztikus teljesítmény, hogy a magyar csapat egy héttel korábban az év első Vk-versenyén Madridban aranyérmet nyert. Az elmúlt évek csapatversenyeit figyelembe véve elmondható, jelentős a javulás. 

A padovai versenyen a Szilágyi Áron, Gáll Csaba, Gémesi Csanád, Lontai Balázs négyes a negyeddöntőbe jutásért 45-21-re győzte le az amerikaiakat, a nyolc között szoros mérkőzésen 45-42-re a románokat, majd a németeken 45-41-gyel túljutva vívhatott az aranyéremért a házigazdák válogatottjával. A döntő kiélezett küzdelmet hozott, végül az olaszok két tussal, 45-43-ra jobbnak bizonyultak.

„Leginkább abban látom a mi javulásunk okát, hogy az idei szezonra a közös munkát előbb kezdtük, mint a többi nemzet. Ők csak december elején, mi viszont már októbertől-novembertől együtt készülünk. Jelenleg az a legfontosabb, hogy tudjuk tartani az eredményeket, amelyek szerintem a jövőben fognak még javulni is” – mondta a csapat teljesítményéről London első magyar aranyérmese.

Áron ugyanakkor tisztában van vele, a legfőbb riválisok közül az oroszok vagy épen az olaszok fognak még erősödni, így nem szabad elhinni, hogy máris ennyire jók vagyunk. A két idei Világkupa viadalt összevetve ugyanis csak a magyar csapat tudott mindkét helyen érmet szerezni. 

„Mindenki helyt tudott állni a, és az sem zavart meg minket, hogy a megbetegedett Iliász Nikolász helyett ezúttal Lontai Balázs került a csapatba” – mondta a Vasas 23 esztendős klasszisa, aki külön kiemelte, örül annak, hogy Gémesi Csanádnak is van most már felnőtt érme világversenyről, és most már ő is jó pár asszón túl van, így oda a megilletődöttsége.

Áron szerint szép jövő előtt áll az együttes, hiszen az egész csapatban az ő 20 év körüli korosztály dominál, azaz mindenki fiatal, csak Lontai „lóg ki” a maga 28 évével. Annak ellenére, hogy kimagaslóan neki vannak a legrangosabb eredményei, nem szól bele a többiek versenyzésébe.

„Kívülről adunk tanácsot egymásnak, ha esetleg nem érzi, mi lenne a célravezető, és mi látjuk kívülről. De csak azért, mert olimpiai bajnok vagyok, nem fogok minden asszóba beleszólni” – mondta Áron.

Úgy véli a társai egyelőre még „csak” a csapatversenyeken mutatják meg, hogy mit tudnak, de mivel ő minden nap velük készül, tisztába van vele, mennyit dolgoznak, és hogy ennek hamarosan meglesz a látszata. „Biztos vagyok benne előbb utóbb belőlük is ki fog jönni egyéniben is a jó eredmény” – mondta csapattársairól.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr135118027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása