MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron a bizonyíték, hogy élsportoló is lehet kitűnő tanuló

2012.10.07. 15:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

áron 3.jpgSzilágyi Áron nyerte a londoni olimpia első magyar aranyérmét, de aki ismeri a roppant szerény kardvívót, az tisztában van vele, legalább ekkora sikerként élte meg, hogy felvették a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára. (Miközben 2010 óta az ELTE nemzetközi tanulmányok szakát is végzi. )

Talán ezért is volt ő az egyik sztárvendége a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán tartott egész napos utánpótlás-konferenciának. A rendezvényen – melyen más olimpiai bajnokok is felszólaltak – Borkai Zsolt a Masgyar Olimpiai bizottság elnöke elmondta, különféle programokkal, kezdeményezésekkel el kell érni, hogy fejlődjön az egyetemi és diáksport, a szabadidősport, a fogyatékosok sportja, és növekedjen a sportolási vágy, a sportolásra csábítás.

A londoni olimpia kardvívó aranyérmese a tanulás és az élsport összeegyeztetésének nehézségeiről beszélt. Ő maga jó tanulónak számított, két különböző szakra jár egyetemre. Mint kiemelte: fontos, hogy az iskola támogassa a sportolást, és az edzők is segítsék a tanulást.

Áron saját tapasztalatairól elmondta, még tíz éves sem volt, amikor elkezdett sportolni, és a szülei roppant boldogok voltak, hogy leköti magát valamivel. Áron elárulta, igazán az országos versenyeken szerzett érmekkel szeretett bele a vívásba, de a szülei végig figyeltek rá, hogy a tanulásban se maradjon le.

Nagy szerencséje, hogy szerette a matematikát, melyben – a víváshoz hasonlóan – országos versenyeket nyert. Ennek köszönhetően felvették az ország egyik legerősebb iskolájába, a Fazekas Mihály Gimnáziumba. Azonban látták, hogy a sport nem megy a tanulás rovására, így megengedték neki, hogy magántanuló lehessen. Ő volt az első és az utolsó, akinek erre lehetősége nyílt a Fazekasban.

Mint már korábban elmondta a matematikát a vívásban is sokszor használja, hiszen egy-egy asszó stratégiai harcnak felel meg, és jelentős szerepe van a logikának. Hamar megtanulta beosztani az idejét, és igazi sportolóhoz való hozzáállással a vizsgaidőszakokat edzőtábornak fogta fel, így készült fel a vizsgáira. Az pedig szinte „törvényszerű” volt, hogy az érettségije a pekingi olimpia idejére esett, így ott is halasztania kellett.  

Szerencsére az ELTE-n is lehetősége volt kedvezményes tanrend kialakítására, rugalmas előadásokkal, mozgatható vizsgákkal. Szerencsére mostanra sikerült olyan viszonyt kialakítania a tanáraival, hogy néha egy egysoros e-maillel arrébb tudja tenni aktuális vizsgáját. Immár két egyetemen!

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr334824137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.