MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron éremért utazik Londonba

2012.07.06. 12:04 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi1.jpgJúlius 29-én, tehát valamivel több mint három hét múlva Szilágyi Áron már az olimpián fog vívni. A legutóbbi chicagói világkupa győztesének vállát nem kis teher nyomja, hiszen egyedüliként képviseli a magyar kardvívást Londonban. A Vasas klasszisát saját bevallása szerint ez cseppet sem nyomasztja, gőzerővel készül edzőjével és stábjával, melynek – kakukktojásként - Preisler Gábor cselgáncsedző is tagja.

Nem kell megijedni, Áron nem vált sportágat és nem áll be a cselgáncsozók közé. Preisler Gábor a fizikai felkészülésben segíti a világbajnok kardozót, hiszen a vívás már rég nem csak „fejjáték”, rengeteg számít a megfelelő fizikális felkészültségen és a kimagasló állóképességen is.

„Ezen a héten az edzéseim úgy néznek ki, hogy délelőtt fizikai tréninget végzek, Preisler Gábor cselgáncs edző vezényelte a fizikai edzéseimet, mesterem Somlai Béla pedig a vívó edzéseket. Gáborral a rugalmasságra, a kéz-láb koordinációra, és a gyorsaság fejlesztésére épülnek az edzések, aminek a végére meglehetősen elfáradok. Ezekre nagy szükség van már csak azért is, mert ha csak vívnák abba bele is fásulnék, kell a kiegészítő.”

Áron azonban nem csak a fizikai felkészülésre fordít időt és energiát, hanem a mentális tréningre is. Az ötlet nem új keletű, hiszen már másfél éve segítik Áron felkészülését pszichológusok.

„Két pszichológushoz járok, mert a mentális edzés is nagyon fontos. Nem csak az olimpia előtt találtam ezt ki, bő másfél éve dolgozom velük, kiegyensúlyozott munkakapcsolat van köztünk, ami úgy érzem, hogy folyamatosan meghozza a gyümölcsét.”

Az edzések monotonitását persze nem lehet bírni kikapcsolódás nélkül, erre olimpikonunk is komoly figyelmet fordít.

„Nagy segítségemre vannak a barátaim, ha nem edzésen vagyok vagy alszom, akkor a velük  „lógok”, filmeket nézek, zenéket hallgatok. Zenében „mindenevő” vagyok, a kocsiban minden adó be van állítva, klasszikus zenétől a legalternatívabb zenéig, bármit meghallgatok, legyen az magyar vagy külföldi.”

Szilágyi Áron a londoni olimpián egyedüliként képviseli a magyar kardvívást. Sokan úgy gondolnánk, hogy ez talán mázsás teherként nehezedik Áron vállaira, ám a Vasas kardozója ezt nem így éli meg. Tudja magát közömbösíteni a nyomás alól és nem feltétlenül az olimpia jár a fejében a nap 24 órájában. Folyamatosan készül, különféle metódusok szerint. Elemzi a saját és az ellenfelei játékát, ilyenkor sok időt tölt a képernyő előtt, hiszen a videós elemzés a harmadik fontos eleme a felkészülésnek.

„Általában a jó vívóknak a vívása, az akcióiknak a tárháza változik, hiszen végtelen sok lehetőség van a kardvívásban. Aki nem húz elő új akciókat évről évre az eltűnik a középmezőnybe. Amúgy is fejleszteni kell a tárházat, nekem is szükségem van arra, hogy új megközelítéseket építsek be a vívásomba. A videós elemzés fontos, nagy szükség van rá. Sokszor szembetűnik olyan akciója az ellenfélnek, amelyre nem is gondolok, hogy ennyiszer csinálja. A tavalyi vb-n a francia ellenfelemet sikerült „kivideózni”. Nehéz ellenfél volt, hiszen kétszeres csapat olimpiai bajnok, de a „videózásnak” köszönhetően érezhetően fölé tudtam nőni.”

Szilágyi Áron július 27-én utazik ki Londonba, egy nap pihenő és egy rövidke edzést követően másnap már az első ellenféllel néz szembe az olimpián. Világbajnokunkat természetesen elkíséri csapata is, Somlai Béla mester, valamint egy masszőr és egy sportpszichológus.

És hogy mit vár a Vasas klasszisa az olimpiától?

„Elsődlegesen pontszerző helyben gondolkozom, hiszen tavaly a világbajnokságon is 6. voltam, a világranglistán is ebben a pozícióban állok jelenleg. Ugyanakkor egy év alatt úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem, így ki merem jelenteni, hogy célom az éremszerzés.”

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr74632896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.