MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron kimerítő félévet pihenhet ki

2011.07.26. 13:50 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Szilágyi Áron a sheffieldi Európa-bajnokság után jól megérdemelt szabadságát tölti. A fiatal kardozóra ráfér a pihenés, hiszen mozgalmas félév van mögötte, és valószínűleg a mostaninál is izgalmasabb vár rá, hiszen októberben világbajnokság és jó lenne még idén kiharcolni a csapat olimpiai részvételét is.

Áron egyébként remekelt idén, hiszen a versenyek legtöbbjén a magyarok közül a legjobb teljesítményt nyújtotta. Saját pechjére ez csak egy versenyre nem igaz, és az éppen a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix volt az, ahol nem sikerült a legjobbnak lennie.

Időrendben haladva, már az év első jelentősebb versenyén a plovdivi Grand Prix-n lehetett érezni, hogy Áron jó formában van, hiszen az ötödik helyen végzett. A februári padovai VK sem sikerült túl jól sem neki sem a csapatnak, hiszen egyéniben senki nem jutott a 16 közé a csapat pedig csak a kilencedik lett.

Márciusban a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix-n sajnos már a legjobb 64 között találkozott a pekingi olimpiai bajnok kínai Csung Mannal, aki ezúttal jobbnak bizonyult, így elmaradt a várt érem.

Az idei legnagyobb siker április végén volt, amikor Áron egész napos remeklésének köszönhetően megnyerte a kardozók athéni világkupa viadalát. A 64-es táblán a fehérorosz Valerij Prijemka, majd a spanyol Pablo Moreno, a német Benedikt Wagner és Richard Hübers legyőzésével jutott el a legjobb négyig, ahol 15:12-re verte meg a francia Bolade Apithyt.

A döntőben aztán a 2009-ben világbajnok, tavaly vb-ezüstérmes német Nicolas Limbach várt volna rá, de ő – miután sérülten 15:9-re megverte a román Rares Dumitrescut – visszalépett. Sajnos a csapaton a kimerítő egyéni után már nem tudott segíteni, így az együttes csak a 13. helyen végzett.

Június elején a férfi kardozók tízedikek lettek a lengyelországi Grand Prix-versenyen, és ezúttal se volt nála jobb magyar. Májusban a kardozók madridi csapat Világkupa-versenyén hatodik lett az együttes, de Áron itt is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.

Június végén a New York-i GP-n úgy sikerült a legeredményesebbnek lenni, hogy még a legjobb 16 közé se került be, de 17. helyével így is a legelőkelőbb helyen végzett. Szerencsére a csapatban már mindenkinek jól ment, így többek között a franciák és a fehéroroszok legyőzésével az ötödik helyet szerezték meg.

Legutóbb az Eb-n pedig egyéniben bronzérmet szerzett és mindössze egyetlen döntő tussal maradt le a döntőről. A csapat ugyan csak a hatodik helyen végzett, de Áron itt is kitett magáért, hiszen az olaszok elleni elveszített találkozót is plusz kilences mutatóval zárta. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr873100671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.