MOL csapat Vívás Blog

A magyaros technika most is egyedülálló

2011.05.23. 20:01 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

 

Szilágyi Áron az elmúlt két Világkupa versenyen felemásan teljesített. Amíg Athénban megnyerte az egyénit, addig csapatban nem sikerült jól teljesítenie. A madridi viadalon azonban az egyéni kilencedik helye után – ami mellesleg a legjobb magyar helyezés volt -, csapatban remekelt és négy meccsét plusz 18-as mutatóval zárta. Ezzel jelentősen hozzájárult, hogy az együttes a hatodik helyen zárja a viadalt.

 

„Ezúttal a csapat volt a fontos, mindenképpen meg kellett vernünk Kínát, ha előre akarunk lépni. Ez most óriási csapatösszetartással sikerült is. Szerencsére a korábbi gyengébb teljesítmények után átlendültünk a holtponton, talán ennek is köszönhető, hogy a kilenc asszóból csak kettőt nyertek meg az ázsiaiak” – értékelt a fiatal kardozó.

 

A folytatásban a mumusnak számító németek jöttek, akik ellen nem is indult rosszul a meccs, de aztán elkapták a fonalat és nagyon elhúztak. Áron elismerte, valamiért a magyar vívóknak nem fekszenek a nagydarab agresszív ellenfelek. Véleménye szerint a németek vívásban olyanok, mint korábban a futballban voltak, mindnet próbálnak erőből megoldani.

 

„A magyaros technika most is egyedülálló, de napjainkban a vívás már inkább fizikai sport, mint technikai. A technikánkkal nincs is baj, csak tudni kellene alkalmazni. Most is felvettük a kesztyűt és alkalmazkodtunk ehhez a stílushoz, de sajnos kevés volt”.

 

Áron ugyanakkor nem csalódott, mert a kínaiak elleni győzelem, jelentős sikerként könyvelhető el, hiszen szerepelt náluk olimpiai bajnok és Világkupa-győztes vívó is. „A kínaiak elleni meccs nehéz, de kötelező volt. Magabiztosan vertük őket, ez önbizalmat adhat a folytatásra” – mondta a világbajnok kardozó.

 

Kovács Tamás szövetségi kapitány betegség miatt nem volt kint a versenyen, de így is megdicsérte tanítványát a csapatban nyújtott teljesítménye miatt. A csapat ezúttal új összeállításban lépett pástra, de Áron szerint ez nem zavarhatja meg őket.

 

„Fontos hogy legyen a csapatban egység. Mindennap együtt edzünk, mindenki teljes értékű csapattag. Így bárki kerül be, a csapategység megvan. Ezúttal Gaál Balázs került be, de ő sem újonc, hiszen már korábban is volt a válogatott tagja”.

 

A legközelebbi verseny a varsói Vk lesz, ahol azonban csak egyéni versenyek lesznek, így a következő másfél hétben erre készülnek fel a keret tagjai.


A kardozóknál rendeznek csapatversenyt a londoni olimpián, így elsősorban a válogatottnak lenne célszerű kvótát szereznie, mert akkor egyéniben is biztosított a maximális indulói hely. A kvalifikációs időszak 2012. március 31-ig tart. A világranglistáról az első négy helyezett, valamint földrészenként további egy csapat utazhat Londonba.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr252926964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.