MOL csapat Vívás Blog

Honnan származik a legsikeresebb magyar sportág?

2010.11.24. 11:42 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A vívás az egyik legsikeresebb magyar sportág. Hosszú időn keresztül az olimpiák előtti esélylatolgatás úgy kezdődött: a kardvívás az két aranyérem. Ennek ellenére legutóbb 1992-ben szereztünk aranyat Szabó Bence révén. De mi is az a kardvívás? És miért számít magyar sportágnak.

Egyes források szerint a kínaiak már Krisztus előtt 27 századdal ismerték a vívást ás számos vívófegyvert használtak. Vannak feljegyzések, melyek arról számolnak be, hogy már az ókori Egyiptomban is vívtak, igaz még csak botokkal. Az egyik legismertebb olasz vívómester, az 1600-as években élt Capoferro szerint az asszírok találták fel a vívást, és tőlük vette át a világ.

Maga a vívás technikai jellegű küzdősport, de talán az egyetlen, amely még mindig hagyományosan lovagias sport is. Ezért nem meglepő, hogy az etikettnek a mai napig fontos szerepe van a mérkőzéseknél. A vívók minden asszó megkezdése előtt fölemelt fegyverrel tisztelegnek az ellenfélnek, a bírónak és a közönségnek, majd a csörte befejeztével fegyvertelen kézzel történő kézfogással köszönik meg egymásnak a küzdelmet. Ezek bármelyikének elmulasztása súlyos fegyelmi vétségnek számít, és a versenyből való kizárást vonja maga után.

A vívást három részre lehet bontani. A tőrözőknél a találati felület csak a törzs, amelyet csak szúrással lehet eltalálni. Párbajtőrben az egész testre lehet szúrni, míg a kardozóknál szúrni és vágni is lehet, a találati felület pedig deréktól felfelé érvényes.

Sokak szerint ennek a fegyvernemnek a legnagyobb a variálhatósága, cselekménysora, ebből adódóan szellemisége, és a laikusok számára is ez a leglátványosabb. Még úgy is, hogy érvényes találatot csak támadásból, védés-visszavágásból vagy tempóvágásból lehet adni.
A kardozóknál a penge végén egy „dugó” található, és ha ez találkozik a ruhába és a sisakba szőtt fémszálakkal, akkor az jelzi a találatot a találatjelző készüléken.

Egy kardozó a fehérneműjén kívül egy vívónadrágot, hónaljvédőt, fejvédőt, kesztyűt, a különleges gömbölyített talpú vívócipőt visel és ehhez jön még hozzá a plasztron, ami a vívók „kabátja”. Emellett természetesen fontos kelléke a fegyver, illetve a vezeték, amely a kardot, a lamét (tőrözők, kardozók „mellénye”, amelyet a plasztron felett viselnek) és a fejvédőt köti össze a találatjelző géppel. 

Magyar sportolók eddig 21 olimpiai, 23 világbajnoki és 17 Európa-bajnoki címet szereztek a kardozók között. Legutóbb a 2007-ben a szentpétervári vb-n szólt a magyar himnusz, akkor a Decsi Tamás, Lontay Balázs, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron összetételű kardcsapat lett világbajnok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr622469971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása