MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Előkerül a kard és jöhet az érdemi munka

2014.04.05. 13:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron.jpgSzilágyi Áron számára eddig igazán jól alakult a 2014-es év, hiszen azokon a Világkupa illetve Grand Prix versenyeken, melyeken indult, mindegyikről éremmel térhetett haza. Az év első Vk viadalán Madridban, egyéniben ugyan csak 9. lett, de a csapatversenyek során a harmadik helyig meneteltek.

Padovában csak egyéni verseny volt, ott a londoni olimpia bajnoka úgy nyert aranyérmet, hogy hat ellenfeléből mindössze kettő tudott tíznél több tust bevinni neki. A budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti GP-n a döntőig remekelt a Vasas klasszisa, ott azonban egy „rövidzárlat” miatt leblokkolt, és kikapott dél-koreai Kim Jung Hvantól, így ezüstérmes lett.

A legutóbbi moszkvai viadalt kihagyta, mert egy rutinműtétnek nevezhető orrsövény műtéten esett át.

„Természetesen edzőmmel Somlai Béla bácsival megbeszéltem, hogy most lenne a legjobb megműtetni magam. Télen nem akartam, nehogy megfázzak utána, és az immunrendszerem is gyengébb, így a mostani időszakban próbáltunk olyan időpontot keresni, amikor kevés versenyt kell kihagynom, és ez az egy időpont tűnt jónak” – mondta Áron azzal kapcsolatban, miért éppen most hajtották végre ezt a kisebb beavatkozást.

Természetesen tisztában volt vele, hogy így is kiesik a munkából, de mindössze az oroszországi versenyt kellett kihagynia. Tudja jól, hogy a felkészülés további részét is befolyásolja a két hét kihagyás, de még mindig nem annyira, mint korábban, amikor egy-egy megfázás miatt kellett több-kevesebb időt kihagynia.

„Az első hét természetesen kicsit könnyebb lesz, hiszen nem kapok akkora terhelést. Kicsit vissza is kell rázódni a munkába, hiszen a budapesti verseny óta nem vívtam. A „bemelegítő” első hét után aztán végre előkerül a kard is és jöhet az érdemi munka” – mondta elszántan Áron, aki idén a júniusi Európa-bajnokságon és az augusztusi szófiai világbajnokságon is szeretne maradandót alkotni.  

A 24 esztendős olimpiai bajnok nemrég egy érdekes összeállítást osztott meg a legnagyobb közösségi oldalon, melyet édesapja készített és Áronnak az elmúlt évek versenyein nyújtott teljesítményéről mutat egy összefogó képet.

Szilágyi apuka alapos részletességgel dolgozott, hiszen a versenyek „fontosságuk” szerint más és más színnel vannak jelölve (pl: a GP-k zöld, az Európa-bajnokságok kék, az olimpia vastag piros betűkkel). De természetesen külön lehet választani az egyéni illetve csapatversenyek során elért helyezéseket is. Ugyanakkor minden egyes viadalnál ott szerepelnek az előző évben elért eredmények is, amelyek segítségével jól nyomon követhető Áron fejlődése is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr715950329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása