MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron kirobbanó formában várja a budapesti Grand Prix-t

2014.03.07. 12:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi1.jpgA hétvégén Budapesten rendezik a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-versenyt. A legnagyobb hagyományú magyar vívóviadalon a hazai élmezőny mellett rendre a világ legjobbjai lépnek pástra. Így természetesen ott lesz a londoni olimpia kardvívó bajnoka Szilágyi Áron is.

„Érdekes lesz a verseny, hiszen a 64 tábla küzdelmeit szombaton a MOM Sport Központ és Sportcsarnokban rendezik, míg másnap a nyolcas döntőnek a West End Bevásárlóközpont ad otthont, remélhetőleg minél több magyarral” – mondta a szokatlan helyszínnel kapcsolatban Áron.

„Úgy futok neki a versenynek, hogy az előző Világkupa viadalt megnyertem és továbbra is jó formában vagyok. Sokat edzettem, sokat készültem, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy vívásról beszélünk, így nem lehetünk biztosak semmiben” – mondta a felkészültségéről, illetve az esélyekről a tavalyi budapesti világbajnokság arca.

Véleménye szerint roppant heterogén a mezőny, hiszen idén minden versenyen más és más vívók tűntek ki. „Jelenleg nem látok olyan versenyzőket, akik stabilan tudnák hozni a kiemelkedő formájukat. Ilyen volt korábban a német Limbach, vagy 2012-ben Jakimenko, aki akkor sorozatban négy világkupát is nyert, most azonban nincs olyan, aki folyamatosan kiemelkedően teljesítene” – mondta a Vasas klasszisa.

Áron szerint a magyarok közül Gémesi Csanád mindenképpen esélyes a jó szereplésre, nyugodtan alapozhat a madridi Világkupán elért második helyére. Úgy véli, a meglepetésember Szatmári András lehet, aki idén még a legjobb 16-nál tovább nem jutott, azaz még nem „robbantott”, de akárcsak a többi magyar versenyző, minden bizonnyal ő is motivált lesz a hazai környezetben.

„Változtattunk kicsit az én vívásomon is. Szerintem fog látszani, már a padovai Világkupán mutatott vívásomhoz képest is. Próbáltunk több cselt belevinni a támadásba, becsapós jellegű második szándékból induló támadásokkal, több szúrással, és a védéseket is átalakítottuk” – mondta Áron saját formájáról.

Áron elmondta, kíváncsian várja a budapesti versenyt, hiszen a West End számára is szokatlan közeg lesz. „Ilyen közegben még nem versenyeztem, de nem félek, hiszen ha pást van és a kardomat magammal vihetem az már egy jó hely. Azért fontos ez a verseny, mert itthon szerepelünk, közvetlen közelről szurkolhatnak nekünk, de ezeket leszámítva ez is olyan, mint bármelyik másik Vk-viadal”.

Áron elmondta, sok helyen vívott már rangos versenyen is. Előfordult, hogy Budapesten a lovardában a természet lágy ölén kellett vívnia, de ennél is emlékezetesebb volt számára amikor Padovában a Verdi színházban a színpadon alakítottak ki pástot. Bízunk benne, hogy ez a hétvége is emlékezetes marad számára, hiszen az elmúlt két évben egy ezüst és egy bronzérmet szerzett a Gerevich-Kovács-Kárpáti GP-n, tehát már csak egy érem hiányzik, hogy teljes legyen a kollekciója. 

A bejegyzés trackback címe:

http://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr655847848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.