MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron kéthetes betegség után lett ismét bajnok

2013.12.19. 07:36 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgA hétvégén rendezték a vívók budapesti országos bajnokságát a WestEnd ob-t, melyen a csapatok közül csak egy tudta megvédeni bajnoki címét. Tavalyi sikerét megismételve ezúttal is a Szilágyi Áront is soraiban tudó Vasas nyert férfi kardban. A Csaba Márton, Ravasz Etele, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű csapat a döntőben a GEAC-ot verte 45-26 arányban.

„Egész héten betegséggel bajlódtam, így az egyéni versenyt ki is hagytam, ott nem tudtam megvédeni tavalyi bajnoki címemet. Tudtam, hogy nem bírnám a háromnapos megterhelést. A csapatversennyel kapcsolatban úgy gondoltam, mivel két nappal később van, mint az egyéni, ezért megpróbálom, szerencsére tudtam vállalni” – mondta Áron azzal kapcsolatban, miért csak a csapatversenyen találkozhattunk a nevével.

Mint elárulta, egy komoly vírusos betegséget „szedett össze”, melyből nehezen, mintegy két hét alatt tudott csak kikászálódni. Ráadásul gyerekkora óta az ilyen jellegű betegségek ráhúzódnak az arcüregére is, így még nehezebben tudott kijönni belőle. Ugyanakkor megvolt a veszélye, hogy visszaesik, és még jobban legyengíti az immunrendszerét. Mivel nem tudott rendesen felkészülni, nem akart „félkész” állapotban pástra lépni egyesben, hogy aztán utána magyarázkodnia kellejen egy esetleges gyengébb szereplés miatt.

Az olimpiai bajnok kardvívó nem akar senkit megbántani, de úgy érzi csak a döntő volt igazán érdekes, hiszen az elődöntőben a Vasassal a klub második számú csapatával kerültek össze. (A második csapat mindenesetre így is minden elismerést megérdemel, hiszen jobban megszorongatta a későbbi bajnokot, mint a GEAC a fináléban.)

„A döntő lehetett volna sokkal szorosabb is, de úgy gondolom jó napot fogtunk ki mind a hárman. Fantasztikusan vívtak a csapattársaim, Andris és Etele is, és ennek köszönhetően a betegségem ellenére én is sokkal motiváltabb voltam” – mondta Áron, akinél ezen a héten már ismét az edzéseké a főszerep, annak ellenére, hogy az orvosok nem igazán örültek a döntésének, ők még szerették volna, ha pihen pár napot.

„Lassan tudatosítom magamban, hogy jön a karácsony, de még nincs meg bennem az ünnepi hangulat, valószínűleg a betegségem miatt sem. A karácsonyban leginkább azt szeretem, hogy együtt lehetek a családdal, akik napokon keresztül finomakat főznek” – mondta Áron, aki olykor maga is megfordul a konyhában, de ilyenkor elsősorban a 88 éves nagymamája és a szülei szorgoskodnak az ünnepi menü elkészítésében.

A szilvesztert itthon tölti, és az elmúlt évekhez hasonlóan most sem tesz fogadalmat, de abban azért bízik, hogy legalább az idei eredményeket meg tudja ismételni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr625698822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása