MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Biztos, hogy senki nem veszi félvállról ezt a verseny

2013.10.23. 16:45 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilágyi áron 2.jpgSzilágyi Áron roppant fiatal kora ellenére – 23 éves – számos sikert elért sportpályafutása során. Amellett, hogy egyéni olimpiai bajnok, már 2007-ben világbajnoknak mondhatta magát. Ilyen sikerek mellett természetes, hogy kíváncsiak voltunk arra, miként dolgozza fel a számára oly ritka sikertelenül záruló versenyeket.

„Az egyéni kudarcot könnyebb feldolgozni. Sajnos erről idei tapasztalatom is van, hiszen az augusztusi budapesti világbajnokságon hiába zártam plusz kilenccel a románok elleni meccset, a döntő találatot mégsem tudtam beadni, így nem jutottunk a legjobb négy közé” – mondta személyes „élményeiről” London olimpiai bajnoka.

Ezen a héten a Vasas klasszisa Szentpéterváron a World Combat Games nevű játékokon vesz részt, és bízik benne, az ezúttal lazább felkészülés ellenére is eredményesen szerepel. „Ez a verseny remekül illik a felkészülésembe, de tudom, ha jönnek az újabb versenyek, az újabb versenyimpulzusok, akkor könnyebben tudok majd túllépni a románok elleni eseten” – mondta Áron.

Valószínűleg ez hamar menni fog neki, hiszen Áron már fiatalon is alkalmas volt a nagy tettekre. 2007-ben az ő sikere is kellett ahhoz, hogy a magyar kard-válogatott világbajnok legyen. Áron akkor a negyeddöntőben az ötszörös egyéni világbajnok, négyszeres olimpiai bajnok orosz Pozdnyakovot győzte le 8-3-ra, sokak szerint olyan vívással, mint ha csak edzésen lenne.

A magyar együttes így a negyeddöntőben túljutott a címvédőn, majd az elődöntőben az ukránok, míg a fináléban a franciák sem tudták megállítani őket. Noha Áron élete első felnőtt vb-jén szerepelt, a 45-43-ra megnyert fináléban is plusz kettes mutatóval zárt

„Tudtam, hogy a világ legjobbjával állok szemben, de azzal is tisztában voltam, nem ezzel kell foglalkoznom, nem szabad arra gondolnom, mekkora megtiszteltetés vele vívnom” – mondta a hat évvel ezelőtti esetről.

Elárulta, nem nagyon gondolkozott azon, mennyire favorit, mennyire rutinosabb, eredményesebb vívó az ellenfele, csak arra koncentrált, hogy fogja megverni őt. Pedig Áron nem is volt nevezve a vb-re, hiszen Lengyel Balázs utazott volna, ő csak azért került be a csapatba, mert Lengyel megbetegedett, kisebb szívproblémái adódtak. Mindössze egy héttel a vb előtt tudta meg, hogy ő megyek helyette.

Mint később elárulta, talán ez is előnyére volt, hiszen nem nagyon ismerték, és Pozdnyakov is úgy gondolhatta, most egy könnyebb ellenfél következik, aztán meg csak lesett, amikor sorra kapta a tusokat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr945595294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása