MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Sok energiát fektettem erre, fontos, hogy ne menjek el más irányba

2013.09.22. 15:50 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgSzilágyi Áron a budapesti MOL vívó világbajnokság után pihent, ami rá is fért az olimpiai bajnok kardozóra, hiszen egy nehéz, de sikerekkel tarkított tavaszon és nyáron van túl. A hazai rendezésű vb nem úgy sikerült számára, ahogy tervezte, de ezt megelőzően a Világkupa versenyek szinte mindegyikéről dobogós helyezéssel tért haza.

„Vége az elmúlt hetek pihenő idejének, ezen a héten elkezdtem az edzéseket. Az elmúlt időszakban sok dolgom nem volt, elsősorban az egyetemi tanulmányaimban próbáltam utolérni magam, hiszen ősztől folytatom a tanulmányaimat” – mondta Áron arról, mik voltak az elmúlt hetek legfontosabb teendői.

Az edzések ezúttal nem lesznek olyan intenzívek, mint az olimpia vagy a világbajnokság előtt voltak, Áron elmondta, elsősorban a szinten tartás a cél. Az év hátralévő részében a hazai – decemberi - bajnokságon kívül csak 1-2 meghívásos versenyen szerepel, de nem szeretne teljesen leereszteni, hiszen tisztában van vele, oda sem érkezhet formán kívül.

„Nem edzem, és nem készülök annyira intenzíven, ugyanakkor ezeken az edzéseken is fejlődöm, hiszen technikai sportágról van szó, ahol mindig lehet tanulni újat. Megpróbálok ezekre a versenyekre is formát időzíteni, éppen ezért végig edzem a formában tartás végett” – mondta Áron arról, miért kell végig edzésben maradnia.

Tavaly ilyenkor még jóval nagyobb szenzációnak számított, ha lement edzésre, de ma már mindenkinek természetes, hogy egy olimpiai bajnokkal készülhet együtt. „Az olimpia után volt nagy volumene annak, ha valahol megjelentem. Előfordult, hogy összesúgtak a hátam mögött, ha felismertek, vagy csend lett, ha megjelentem valahol. Ma már nem nagyon érinti meg az emberek ingerküszöbét ha ott vagyok, ugyanakkor még ma is sok élménybeszámolón veszek részt, és úgy látom sokaknak élmény, ha találkozhatnak velem, aminek nagyon örülök”.

Áron elmondta, a londoni játékok tán maga is sokat foglalkozott azzal, hogy az olimpiai győzelem ne változtassa meg. Arra nagyon ügyelt, hogy még véletlenül e kerüljön be az itthoni úgynevezett „celeb világba”. Mint elmondta, nagyon örül neki, hogy ez szerencsére sikerült is.

„A családom és a barátok kritikája egyébként is segítettek ezen az úton maradni. Sok energiát fektettem erre, fontos, hogy ne menjek el más irányba. Sportoló vagyok, és még sokáig szeretnék az lenni, éppen ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy elmenjek másfelé” – mondta roppant határozottan az olimpiai és világbajnok kardvívó.

A bejegyzés trackback címe:

http://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr695528453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.