MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron: Ez nem egy siker, ez egy lehetőség, ezen az úton kell elindulni

2013.07.02. 13:05 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgSzilágyi Áron a június közepén rendezett zágrábi vívó Európa-bajnokságon egyéniben önmaga számára is csalódást keltő eredményt ért el, hiszen már a legjobb 32 között búcsúzni kényszerült. Csapatban azonban javított az olimpiai bajnok kardozó, varázslatos vívással Eb-döntőig vezette társait. 

„Kerestük, keressük az okokat mesteremmel, Somlai Bélával. Akkor hamar túl kellett tennem magam rajta, hiszen két nap múlva már a csapatversenyt rendezték. Megpróbáltam nem tudomást venni róla, és inkább utólag gondolkoztam el rajta. Az okokat még most sem pontosan tudom miért, hiszen a felkészülés jól sikerült, mindössze Tatán kellett 3 napot kihagynom betegség miatt” – mondta Áron.

Ez a három nap azonban pont az erősítés időszaka volt, így a betegség és a budapesti vb reklámfilmjének forgatása miatt már csak a formába hozás időszakára tudott visszakapcsolódni a munkába.

Az mindenesetre bizakodásra adhat okot, hogy a gyengébb egyéni szereplés után, csapatban a magyar együttes legjobbja volt, valamennyi együttes ellen pluszos mutatóval zárt és többször is az ő „feladata” volt, hogy a vert helyzetből visszahozza az együttest.

Nagyon kellett már ez a siker a csapatnak, hiszen tavaly az olimpiára sem sikerült kvalifikálni magunkat, és egyébként is már nagyon régen szereztünk csapatban érmet Eb-, vagy vb-n. Bízom benne, hogy a sikeres szereplés után még jobban elhiszik a srácok, hogy ott a helyünk az élmezőnyben” – mondta Áron arról, mit jelenthet ez a siker a férfi kardvívók számára a jövőben.

Úgy véli az Eb-szereplés után csapattársai – aki közül Gáll Csabának és Gémesi Csanádnak ez volt az első jelentősebb felnőtt világversenye - még motiváltabbak még sikeresebbek lesznek.

„Úgy értékelem, ez a mostani szereplés egy útnak a kezdete. Ez nem egy siker, ez egy lehetőség, ezen az úton kell elindulni. Másfél hónap múlva itt az év fő versenye a budapesti világbajnokság, és ez a mostani szereplés erőt adhat a felkészüléshez” – mondta az Eb-ezüstérem jelentőségéről.

Ugyanakkor tisztában van vele, mindannyian akkor lettek volna tökéletesen elégedettek, ha megnyerik az Eb-t. Elismerte, elfáradtak az olaszok ellen, és jelenleg még az olasz együttes a legerősebb, így őket csak egy maximálisan friss csapattal lehetne legyőzni.

„Nincs bennünk „olasz fóbia”, egyénileg is képzett és jó vívók, akik nagyon tudnak egymásért küzdeni minden versenyről éremmel térnek haza. Bízom benne ez a jövőben a magyar együttesre is igaz lesz, és a jövőben is sikerül a fiatalos lendületet és energiát kihasználni” – mondta arról, mi lehet a magyar együttes sikerének receptje.

Noha mindig reálisan nézi az erőviszonyokat, bízik benne, hogy igaza lesz csapattársának, Gáll Csabának, aki az eb után elmondta, eddigi pályafutása során, a korosztályos világversenyeken ha az Európa-bajnokságon másodikok lettek, akkor a vb-t megnyerték. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr405387465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása