MOL csapat Vívás Blog

Szilágyi Áron Eb-t nyerne, mert ilyen aranyérme még nincs

2013.06.12. 15:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szilagyi2.jpgA legerősebb összeállításában szerepel a magyar válogatott a vasárnaptól jövő péntekig tartó zágrábi vívó Európa-bajnokságon, amely így hasznos erőfelmérő lehet a két hónap múlva esedékes hazai világbajnokságra. Ezúttal is a férfi párbajtőrözőktől és a férfi kardozóktól várható leginkább kiemelkedő szereplés, de női párbajtőrben, tőrben és kardban is születhetnek figyelemre méltó eredmények.

„Hétfőn utazunk Zágrábba, és úgy érzem, jó formában vagyunk. Az elmúlt héten már csak a finomhangoláson volt a hangsúly és véleményem szerint sikerült mindenkiből a csúcsformát előhozni” – mondta a ráhangolódásról Szilágyi Áron, akinek olimpiai bajnokként ez lesz az első komoly megmérettetése.

A Vasas klasszisa elmondta, az erő megvan benne annak ellenére is, hogy a tatai edzőtáborozás során egy kellemetlen vírus hátráltatta a felkészülésben. Ennek ellenére valamennyien, zokszó nélkül végigcsinálták a felkészülést és ennek köszönhetően a formájuk megérett az Eb-re

„Annyiból szokatlan lesz a mostani verseny, hogy a világranglista élén állóknak is kell selejtezőt vívnia. Így egy rosszabb periódus, vagy a koncentráció hiánya miatt, hiába érkezik valaki ranglistavezetőként, a csoportküzdelmekben könnyedén hátra is kerülhet” – mondta Áron.

A 23 esztendős kardozó elárulta, személyes motivációja is van. „Olimpiai aranyérmem van, világbajnok is voltam 2007-ben, de Európa-bajnoki aranyérmem még nincs. Szeretnék annak az illusztris társaságnak a tagja lenni, akiknek mindhárom címe megvan” – mondta arról, miért is fontos számára a zágrábi viadal.

Noha sokan úgy vannak vele, hogy az eb csak az augusztusi budapesti világbajnokság főpróbája, Áron szerint sok mindent le lehet szűrni a mezőnyről, az egyes versenyzők formájáról.

Egyik legnagyobb riválisa a német Limbach - magánéleti válsága miatt - ugyan nem indul a kontinensvetélkedőn, de a magyar versenyző úgy véli, soha nem egy ember ellen kell készülni, így különösebben ez nem határozza meg a versenyhez való hozzáállását.

„Magabiztosabb vagyok, mint az olimpia előtt voltam, holott tudom, hogy jelenleg mindenki engem akar legyőzni. Ugyanakkor ez engem is motivál. Bízom benne, hogy az Eb után ismét visszaveszem az első helyet a világranglistán, éppen ezért nem engedhetem meg, hogy ne tegyem oda magam teljes egészében” – mondta Áron arról, miért is kell mindenkinél jobban figyelnie Zágrábban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-vivas.blog.hu/api/trackback/id/tr535357167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása